2024. március 29., péntek
BULGÁRIAI BUSZBALESET

Volt akit négyszer műtöttek

Hét gyermeket szerbiai kórházakban kezelnek

A pirogovi (Bulgária) kórház szóvivője a ma reggeli sajtótájékoztatón kijelentette, hogy stabil az állapota azoknak az általuk kezelt gyermekeknek, akik vasárnap szenvedtek balesetet a bolgár tengerpartról hazafelé, Szerbiába tartva. Mint megjegyezte, egy gyermeket a tegnapi nap folyamán négyszer is megműtöttek, és nincs kizárva, hogy szükség lesz még egyre. Mégis, ami a legfontosabb, a gyerekek jól érzik magukat, állapotuk stabil, mondta az N1-nek.

A baleset nyomán könnyebben sérült hét gyermeket Belgrádban gyógykezelik, és valamennyien jól érzik magukat nyiltatkozta a Tanjugnak dr. Siniša Dučić, a fővárosi Egyetemi Gyermekkórház igazgatója. Számításai szerint a gyermekeket csütörtökig hazaengedik. Valamennyien tegnap este 19.45-kor érkeztek meg Belgrádba. Őket a bolgár elsősegélyszolgálat szállította a gradinai határátkelőhöz, ahol a szerbiai mentősök vették át őket, és szállították tovább.

A buszbaleset sofőrje ellen a bolgár hatóságok bűnvádi eljárást indítottak, a média szerint 1–6 éves börtönbüntetést kaphat.