2022. október 7., péntek
SALMAN RUSHDIE

A szólásszabadság jelképe

Pénteken New Yorkban egy irodalmi pódiumbeszélgetésen a 24 éves Hadi Matar késsel többször megszúrta Salman Rushdie indiai származású brit-amerikai írót. A rendezvényen, amelynek témája az Egyesült Államok szerepe volt az üldöztetés elől menekülő írók támogatásában, a támadás során a beszélgetés moderátora is könnyebben megsérült. A 75 éves írót a fején és a hasán érték a késszúrások, máj-, ideg- és szemsérülésekkel szállították kórházba, egy ideig lélegeztetőgépen tartották, a hírek szerint egyik szemét elveszítheti. A támadó ellen gyilkossági kísérlet és testi sértés miatt vádat emeltek, közben az ügyészség közölte: „vizsgálja, hogy milyen tervezés és előkészületek előzték meg a támadást, és lehet-e bővíteni a vádpontokat". A bűntény pontos indítékát egyelőre nem tudni, az NBC hírtelevízió azonban arról tájékoztatott, hogy a hatóságok Matar „közösségi oldalakon folytatott tevékenységének átvizsgálása során arra jutottak, hogy a férfi szimpatizált a síita szélsőségességgel és az iráni Forradalmi Gárdával". Ennek a ténynek és az író viharos múltjának ismeretében, nem nehéz következtetni arra, hogy feltételezhetően mi állhat a támadás hátterében.

Salman Rushdie korunk egyik legcsodálatosabb elbeszélője, aki minden egyes regényében újabb fantasztikus világba kalauzolja olvasóját, meséiben ötvözve szerelmet, történelmet, politikát, vallási hitet, mítoszt, álomvilágot, identitáskeresést, transzcendenciát, popkultúrát. És még megannyi mást, hiszen Rushdie történeteinek szerteszét burjánzó csápjai az emberi lét összes tartományát és valamennyi szegmensét beirodalmazzák. Mindennek tudatában számít igazán megdöbbentőnek, hogy ez a rengeteg kalanddús regény szinte eltörpül a szerző regényes életútja mellett. Rushdie élete ugyanis aligha felel meg az írókról kialakított elképzelésnek. Mindennek az oka a szerző 1988-ban megjelent Sátáni versek című regénye, amely óriási felháborodást váltott ki az iszlám világban Mohamed próféta állítólagos „tiszteletlen" ábrázolása miatt. Istenkáromlás vádjával több országban betiltották a könyvet, az íróra pedig 1989-ben Irán akkori legfőbb politikai és vallási vezetője, Ruhollah Khomeini ajatollah kimondta a halálos ítéletet, a fatvát. Magyarán: Khomeini minden hívő muszlimot felszólított az író kivégzésére. Rushdie fejére vérdíjat tűztek ki, amelynek összegét egy félállami vallásos alapítvány 2012-ben 3,3 millió dollárra emelt.

A kimondott fatvának következményeként Salman Rushdie évekig nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, és egy évtizeden át védőőrizetben, a britek által finanszírozott rejtekhelyen tartózkodott. A muszlim közösségek világszerte tüntetéseket tartottak a könyv ellen és égették azt. A Wikipédián olvashatók szerint a regényt árusító berkeley-i Kaliforniai Egyetem könyvesboltjait bombatámadás érte, a könyv norvég kiadója, William Nygaard pedig súlyosan megsebesült, amikor oslói háza előtt meglőtték. Rushdie japán fordítóját, Igarasi Hitosit Tokióban halálra késelték, olasz fordítóját, Ettore Capriolót Milánóban megverték és megszúrták, a törökországi Sivas egyik hoteljét meg felgyújtották, mert a török fordító, Aziz Nesin épp ott szállt meg – a támadásban 37 személy vesztette életét. Az iráni állam évek óta próbálja távol tartani magát a Rushdie elleni fatvával összefüggő ügyektől, de az író továbbra is ellenségnek számít az országban. Az iráni külügyi szóvivő hétfőn határozottan tagadta Teherán érintettségét az író elleni merényletkísérletben, az állami befolyás alatt álló, keményvonalas lapok azonban a hétvégén nyíltan méltatták a támadót. „Ezernyi gratuláció annak a bátor és kötelességtudó embernek, aki megtámadta a hitehagyott és gonosz Salman Rushdie-t New Yorkban" – írta az egyik. A másik Kés Salman Rushdie nyakában címmel számolt be az esetről, a harmadik pedig úgy fogalmazott, hogy „a sátán úton van a pokolba".

A Sátáni verseket részben Mohamed próféta élete inspirálta, ám többnyire a kortárs eseményekre és a kor emberének belső vívódására reflektál, s ilyen megközelítésben inkább nevezhető istenkereső, mintsem istenkáromló műnek. A regény a mágikus realizmus stílusjegyeit hordozza magán, és szerzőjéhez hasonlóan a megjelenése óta a szólásszabadság jelképe. Egyebek mellett ilyen töprengések olvashatók benne: „Kérdés: a hit ellentéte micsoda? A hitetlenség nem lehet az. Túl végleges, bizonyos, merev. A hit ellentéte maga is hit, másfajta ugyan. Kétség. Emberi dolog." Talán éppen az ilyen és ehhez hasonló gondolatok váltották ki az iszonyatos felháborodást. A magyar kiadvány fülszövege szerint a Sátáni versek a következőről szól: „Arról, hogy a jó és a rossz édes útitársak, elválaszthatatlan kebelbarátok. És arról, hogy a világ korántsem fekete-fehér, igen-nem. A fátyolról, mely mögé halandónak nincs betekintés. A vallás zászlaját alantas indokból lobogtatókról. A véres-komolykodókról. Arról is, hogy ha létezik pokol, tömve van az Isten nevében acsarkodó, gyilkos indulatú fanatikusokkal, és hogy állandó csúcsforgalom van a jó szándékkal kikövezett széles utakon. Szól a keleti és nyugati világ közti vergődésről, az egyéniség tehetetlen dühű feszengéseiről, de mindenek felett a megváltó és átkozott, istenes, istentelen, kín-gyönyörűséges szerelemről..."

A sikeres muszlim üzletember fiaként 1947. június 19-én Bombayban született Salman Rushdie tizennégy éves korától Angliában tanult, a cambridge-i King's College-ban történelemből szerzett diplomát. Tanulmányai elvégzése után egy ideig Pakisztánban élt családjával, majd visszatért Angliába. Írói pályafutása az 1975-ben napvilágot látott Grímusz című kötetével vette kezdetét, az irodalmi köztudatba azonban az 1981-ben megjelent Az éjfél gyermekei című regényével robbant be, amelyért azonnal megkapta a Booker-díjat. Napjainkig húsz kötete jelent meg, közülük tizennégy regény. Munkásságát számos nemzetközi irodalmi díjjal jutalmazták. 2000 óta New Yorkban él. A Keleten született, de élete nagy részét Nyugaton töltő író tisztában van mindkét világ előnyeivel és hátrányaival. Származásából és életviteléből kifolyólag a véleményszabadság mellett és a vallási fanatizmus ellen mindig kiálló, békeszerető írót különösen rosszul érinthette a 2001. szeptember 11-i terrorista támadás. Akkori belső küszködését jól tükrözi a terebess.hu portálon magyarul is olvasható Harc a láthatatlanság erői ellen című jegyzete, amelyből az alábbi részlet válaszul szolgálhat mostani támadójának, annak szellemi felbujtóinak és a sajnálatos történteken örvendezőknek.

„A fundamentalisták nem pusztán épületeket akarnak romba dönteni – annál sokkal többet. Az ilyen emberek ellenséget látnak a szólásszabadságban, a politikai többpárt-rendszerben, az egyetemes felnőttkori választójogban, a felelős kormányzásban, a zsidókban, a homoszexuálisokban, a női jogokban, a pluralizmusban, a szekularizmusban, a rövid szoknyában, a táncban, a borotvált férfiarcban, az evolúció elméletében, a szexben – és a lista korántsem teljes. (...) A fundamentalista azt hiszi, hogy mi semmiben nem hiszünk. Világnézetét átitatják az abszolút bizonyosságok, miközben mi – véleménye szerint – élvhajhász gyönyörökbe merülünk. Hogy bebizonyítsuk tévedését, először meg kell győznünk önmagunkat arról, hogy nincs igaza. Meg kell állapodnunk abban, hogy mi az, ami számít: a csókolózás a nyilvános tereken, a szalonnás szendvics, a vita, a legutolsó divat, az irodalom, a nagylelkűség, a víz, a világ erőforrásainak méltányosabb elosztása, a filmek, a zene, a gondolatszabadság, a szépség, a szerelem. Ezek lesznek a mi fegyvereink. Nem háborúval győzzük le őket, hanem azzal a választásunkkal, hogy félelem nélkül éljük az életünket."