2023. január 31., kedd
NYUGAT-BÁCSKA

Falunapot tartottak Bácsgyulafalván

Borsos Mária, a Helyi Közösség Tanácsának elnöke elmondta, az ünnepnap reggele Szivárvány gyerekprogrammal kezdődött. Mindez nagyon népszerű volt, sok gyerek vett részt az eseményen. Ezt követően lovas majd motoros felvonulás zajlott. Délután a helyi Kis Ferenc Általános Iskola tanulói, a bácsgyulafalvi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület, valamint a nemesmiliticsi Németh László Magyar Művelődési Egyesület fellépését tekintette meg a közönség, a lakosság. Bemutatót tartott a helyi Önkéntes Tűzoltó-egyesület, továbbá a csonoplyai Vuk Karadžić Kultúregyesület fellépése zajlott. A művelődési egyesületben vacsora várta a vendégeket, mulatós zene szólt, kint a nap folyamán is kézműves kirakodóvásáron, népünnepélyen vehettek részt az érdeklődők, majd pedig diszkózenére szórakozhattak.

– Szeretném kifejezni köszönetünket a fellépő gyerekeknek, fiataloknak, a közreműködőknek, a támogatóinknak: a Magyar Nemzeti Tanácsnak, a helyi cégek képviselőinek, továbbá a (szervező)munkát végző önkénteseknek. Gyönyörű és tartalmas napunk, faluünnepünk volt – hangsúlyozta Borsos Mária, a HK elnöke.