2024. március 28., csütörtök

Kanadától Új-Zélandig, Patagóniától Finnországig

Potápi: Élményként él bennünk a nemzeti összetartozás– Négyszázan az Összmagyar Egyetemistatáborban

A nemzeti összetartozást megerősítettük az elmúlt években, most már a legfontosabb jellemzője az, hogy élményként él bennünk – mondta Potápi Árpád János hétfőn, a Rákóczi Szövetség által szervezett Összmagyar Egyetemistatábor megnyitóján Sátoraljaújhelyen.

A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára köszöntőjében rámutatott: az elmúlt években olyan programokat kínáltak elsősorban a fiatalok számára, amelyek élményszinten erősítették meg a résztvevőkben a magyarságot.

A Kárpát-medencei magyarok számára nem olyan átütő érzés az, hogy magyarok, mint azoknak a diaszpórában élőknek, akik csak otthon, legfeljebb a templomban beszélnek magyarul, és el sem tudják képzelni, hogy elmennek egy országba, ahol mindenki a szüleik, nagyszüleik nyelvét beszéli. Ez utóbbi élmény alapvetően tudja megváltoztatni ezeknek a fiataloknak az életét – mondta, megköszönve a Rákóczi Szövetségnek, hogy ilyen élményeket nyújt.

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy Ausztráliából, Brazíliából, Kolumbiából, Argentínából, az Egyesült Államokból, Kanadából, Macedóniából, a Felvidékről, Vajdaságból és Erdélyből is érkeztek fiatalok a táborba. A helyszínválasztást és a tábor nevét is jelképesnek nevezte, utóbbival kapcsolatban azt mondta: Rákóczi neve ma is megszólítja a fiatalokat, gyerekeket és időseket egyaránt.

Felidézte: amikor 1989-ben létrejött a Rákóczi Szövetség, az elsődleges célja a felvidéki fiatalok segítése, identitásuk megerősítése volt, és az, hogy segítsék a 1980-as években Magyarországra került fiatalok integrálását a társadalomba. Azóta a szövetség feladatrendszere jelentősen kibővült, a legfontosabb nemzetpolitikai szövetséggé vált, és a civil szervezet már nemcsak a felvidéki fiatalokat célozza, hanem a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő fiatalokat fogja össze. A Rákóczi-táborban évről évre több százan, ezren tudnak találkozni a magyar fiatalok – mutatott rá az államtitkár, hozzátéve: a táborozók megismerkedhetnek Magyarország és a Kárpát-medence történelmével, kultúrájával, gasztronómiájával.

Potápi Árpád János az identitásmegőrző munkával összefüggésben célnak nevezte, hogy „mindenki mindenkire tudjon számítani”. Hozzátette: „nem vagyunk olyan sokan, hogy bárki bárkiről lemondjon, hiszen a világban egy-egy nagyobb városban többen élnek, mint mi, magyarok Kanadától Új-Zélandig és Patagóniától Finnországig”.

A Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar egyetemisták közös táborában az idén mintegy 400 egyetemista vesz részt (Fotó: MTI)

A Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar egyetemisták közös táborában az idén mintegy 400 egyetemista vesz részt (Fotó: MTI)

A tábor 1989 óta minden augusztus végén lehetőséget teremt arra, hogy a magyar egyetemisták közéleti, tudományos és gazdasági előadások során együtt gondolkozzanak a magyarság és Közép-Európa helyzetéről és jövőjéről. Az Összmagyar Egyetemistatábor megnyitóját követően a hét további programját nemzetpolitikai, gazdasági, tudományos előadások színesítik a kirándulásokkal, kulturális és szórakoztató programokkal együtt.

Az előadók között szerepel többek között Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Fülöp Attila, a Belügyminisztérium államtitkára, Fritsch László, az MVM CEEnergy Zrt. vezérigazgatója, Benedek Fülöp, az OTP Bank elnöki főtanácsadója, Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, Kollár Lajos, a Professzorok Batthyány Körének elnöke, Kavecsánszki Ádám, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnök-főigazgatója, Szász Jenő, az NSKI elnöke.