2024. március 29., péntek

Kiszáradás fenyegeti Magyarországot

Kiszáradás fenyegeti Magyarországot a következő évtizedekben, ha nem sikerül megállítani a klímaváltozást – közölték az ELTE kutatói kedden.

Tanulmányukban az egyre erősebb éghajlatváltozás miatt a száraz területek terjedését valószínűsítik, elsősorban az Alföld északi és középső részein, a Kisalföldön és a Dunántúl északkeleti részén. A folyamat évtizedek óta tart, a hetvenes-nyolcvanas évekhez képest már most 84 százalékról 68 százalékra csökkent a nedves területek aránya a júniusi adatokat összevetve – írták.

Az előrejelzés több eshetőséget vázol föl. A legkedvezőtlenebb alapján a század végére az Alföld teljes egészében száraz terület lehet, és csak a nyugati országrész marad csapadékosabb. Elképzelhető, hogy Magyarországot túlnyomórészt, akár 85 százaléknál is nagyobb mértékben erdős sztyeppe uralhatja az évszázad második felére, ezzel együtt a bükkerdők teljesen eltűnhetnek, és a tölgyesek is nagyon kis területre szorulnak vissza.

A kevésbé súlyos eshetőség az, hogy a kiszáradás kisebb területre korlátozódik, az Északi-középhegység és a Dunántúl jelentős része megmarad nedves területnek. Ebből is látszik, hogy nem mindegy, mi történik addig, hiszen a mostani intézkedésektől függ a változások mértéke a következő évtizedekben – tették hozzá.

Az éghajlatváltozás belföldi hatásairól szóló tanulmányt a masfelfok.hu oldalon teszik közzé.