2024. április 20., szombat

Moszkva-barát közigazgatás: Ukrán tüzérségi támadás érte a zaporizzsjai atomerőmű környékét

Az ukrán fegyveres erők hétfőn két óra alatt mintegy 25 nehéztüzérségi csapást mértek Enerhodarra és a zaporizzsjai atomerőmű környékére – közölte Vlagyimir Rogov, az ukrajnai Zaporizzsja megye Moszkva-barát regionális katonai és polgári közigazgatása főtanácsának tagja a Telegram-csatornáján.

Rogov szerint a támadást amerikai M777-es tarackokkal hajtották végre. A tisztségviselő a hétfői csapásokat megelőzően az orosz RT állami televíziónak azt mondta: azért akadályozzák több irányból is a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) küldöttségének helyszíni látogatását, mert az egyértelműen megállapítaná, hogy az ukrán hadsereg lövi a létesítmény környékét. Az állította, hogy a célzott csapások célpontja az erőmű hűtőrendszere és használt fűtóanyag-tárolója.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője hétfőn megjelent kommentárjában jelezte: Oroszország felszólította az Egyesült Államokat, az Európai Uniót és más országokat arra, hogy haladéktalanul „kényszerítsék rá" Kijevet a nukleáris objektum és környezete elleni támadások beszüntetésére.

A diplomata úgy vélekedett, hogy „bűncselekmény" lenne Ukrajna nyugati „kezelői" részéről a további „cinkosság", mert a csapások az ő állampolgáraikra is veszélyt jelentenek. Hazugságnak nevezte a vádat, amely szerint orosz részről támadják a létesítményt, és hangsúlyozta: Moszkva mindent megtesz annak érdekében, hogy a NAÜ szakemberei eljussanak az erőműbe, „és valós értékelést adjanak az ukrán fél destruktív akcióiról".

Leonyid Szluckij, az orosz parlamenti alsóház külügyi bizottságának elnöke a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva nem zárta ki, hogy az ukrán törvényhozás azért kérte a nemzetközi szervezeteket a zaporizzsjai erőműnél zajló orosz tevékenység elítélésére, hogy megakadályozza a NAÜ-küldöttség látogatását. Úgy vélekedett, hogy a Verhovna Radának az ENSZ helyett inkább az ukrán hadsereghez kellene fordulnia annak érdekében, hogy fejezze be az orosz hadsereg által immár öt hónapja megszállva tartott létesítmény elleni támadásait.