2024. április 25., csütörtök

Gyalogolni is úgy kell, mint megenni egy elefántot

A második Jézus Barát Gyalogtúra 2022-ben

Jézus Barát Gyalogtúra: a tábor, amely 2011 óta szinte mindegyik nyaramnak a része. Az első két évben még résztvevő voltam, azóta pedig már veterán segítőnek, csoportvezetőnek számítok. Ha meghallom a tábor nevét, néhány kifejezés jut eszembe, ezek mentén igyekszem áttekinteni az ott töltött napokat.
Fizikai fáradtság – lelki feltöltődés: Jogos kérdés, hogy ezek miként kapcsolhatók össze. A mai embernek, aki nem szokott napi 10–15 km-t gyalogolni, ez komoly próbatétel. Amikor vízhólyagok keletkeznek a lábunkon, amikor csaknem 40 ºC-ban kell sétálni, fizikailag is elfáradunk a nap végére. Ilyenkor a lelkünknek is táplálékra van szüksége. Érzékenyebbek leszünk Istenre, az Ő szavára. Azt hiszem, sokan elmondhatjuk, hogy hihetetlenül nagy lelki erőt kapunk Tőle ilyenkor.

Néhányan, köztük jómagam is, mindkét táborban részt vettünk a szenttamási plébánia udvarán (július 18–22. és 25–29.), és még ha nem is teljesen kipihenten, de igyekeztünk minden energiánkat a gyerekekre fordítani. Számunkra talán azért volt könnyebb, mert már azt is tudtuk, melyik kanyar után érjük el a célállomásunkat: a Berec-tanyát, a Turia határában lévő fás ligetet, Szenttamás nevezetességeit.

Kihívás: A 21. században különösen fontos, hogy legalább egy időre mellőzzük az internet, az okostelefon használatát, kivonuljunk a pusztába – ahogy a választott nép és Jézus is –, és néhány napra megpihenjünk. A táborba ugyanis mindenféle elektronikai eszköz, nassolnivaló nélkül ajánlott érkezni (aki nem így tesz, a regisztrációnál leadhatja), mivel nem ezek mutatják a valódi értékeinket, és a túra végére mindenki egyforma lesz: egyformán koszos. Manapság, amikor repülővel néhány óra alatt elérünk a Föld másik felére, az is kihívás, hogy gyalog tegyük meg a napi távot. Megtanultuk viszont, hogy sétálni is úgy kell, ahogyan az elefántot megenni: falatonként. Vagyis mindig csak a következő lépést kell megtenni, és így célba érünk. Visszanézve pedig azt látjuk, hogy többre vagyunk képesek, mint gondolnánk.

Kilépés a komfortzónából: Egyik délután Pósa László atya érkezett hozzánk Óbecséről szentmisét bemutatni. Prédikációjában kitért arra, hogy a tábori körülmények is sokat segítenek ebben: az, hogy sátorban alszunk, hogy a tusoláshoz nem olyan meleg a víz, amint azt otthon megszoktuk. Arról is beszélt, hogy milyen hasznos lehet ezt megtapasztalni 2022-ben, amikor olyan idők következhetnek, amilyenekre nincs felkészülve a világ.

Isten: Nélküle el sem képzelhető a tábor, sokszor tapasztaljuk a jelenlétét. Azzal, hogy naponta ünneplünk szentmisét, illetve egyik este gyónással egybekötött szentségimádást tartunk, minden kicsi szív egészen közel kerülhet Hozzá. Igazi csoda volt például azt látni, hogy a szentségimádás végén a gyerekek alig akarták elhagyni a templomot, míg korábban szinte özönlöttek kifelé. Ott talán az énekek, a csend, az elmélkedés révén megérintette őket a Mindenható.

Minden táborunknak van témája, idén az igaz emberre esett a választás, aki „olyan, mint a víz partjára ültetett fa” (Zsolt 1,1–6). Ennek mentén az erényekről beszélgettünk a fiatalokkal, arról, hogy miért fontos ezeket begyakorolni. Az ilyen fának ugyanis élete van, és gyümölcsöt hoz.

Meglepetés: A visszajáró táborozók tudják, hogy hiába kérdezgetik, mi lesz a következő programpont. Aki mégis kíváncsiskodik, annak azt szoktuk mondani: meglepetés! Nem hozzuk ugyanis nyilvánosságra a tervet. Ennek fő oka, hogy a fiatalok a jelenben éljenek. És azt is tapasztaltuk már, hogy Isten néha jobb programot állít össze, mint ahogy azt mi elterveztük. Egyik délután például beborult az ég, mi pedig az eredeti tervtől eltérően rózsafüzért imádkoztunk a templomban. És ezután a vihar is elhúzódott.

Szeretet: Ez az egyetlen dolog, amiből ha adunk, még több lesz belőle. Fontos, hogy mi, szervezők ne önmagunkat szeressük ilyenkor, hanem magáért a szeretésért legyünk jelen. Hogy szeressünk akkor is, ha nehéz, ha fáj. A szeretet megnyilvánulását láttuk táborunk „sztárvendégétől”, msgr. Slavko Večerin szabadkai megyés püspöktől is, akit kicsit közelebbről is megismerhettünk. A püspök atyának kérdéseket tehettünk fel, és két bátor kislány arra volt kíváncsi, hogy meg lehet-e őt ölelni. Amint megérkezett a támogató válasz, ők kipattantak a padból, és megölelték az egyházmegye vezetőjét. Ez a bensőségesség sokunkat meghatott.

Jócselekedetek: Mindenki, aki közreműködik a táborban, igyekszik jót tenni. Ott van például az a rengeteg adományozó, aki néha abból a kevésből támogat minket, amije van: akár csak egy üveg lekvárral. A tábort ugyanis jórészt az ő segítségükkel tartjuk fenn. A konyhásnéniknek is sokat köszönhetünk, akik szeretetükkel fűszerezik csaknem 200 résztvevő ételét. A csoportvezetők között van olyan, aki több száz kilométert utazott, hogy jelen tudjon lenni. Mi pedig a gyerekekkel bibliai jeleneteket mutattunk be az utolsó estén egymásnak és a vendégeinknek, ezzel is kifejezve a hálánkat minden jószándékú embernek, főleg a szenttamásiaknak, akik idén hihetetlen fokú összefogásról tanúskodtak, de sok más vajdasági településről is érkezett adomány. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek és a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának is köszönjük a támogatást.