2024. március 28., csütörtök

Lelki építkezés

Ministránstábor Doroszlón

Augusztus 8. és 13. között Egyházmegyei Ministránstábort tartottak a Doroszlói Szentkúton. Az imádságon, a tanuláson, a barátkozáson, szórakozáson és kikapcsolódáson kívül autóbuszos kirándulás, fürdés, városnézés is a program része volt. Ft. Verebélyi Árpád címzetes prépost, a Szentkút kormányzója és ft. Hajdú László csonoplyai plébános biztosította a lelki szolgálatot.

– Az utóbbi öt évben, amíg az építkezések zajlottak, addig a táborok is szüneteltek. Azonban most, hogy ismét megkaptam az Egyházmegyei referensi feladatkört, újra indultunk az Egyházmegyei Ministráns táborral, a ministránsokkal való foglalkozással. Nevelőkkel együtt huszonhatan vagyunk az idei táborban. Úgy érzem, a pandémia után a templomba járást, a ministrálást is újra kell szervezni, újra meg kell szólítani az embereket. Mindezek a mostani foglalkozások is ennek az újrakezdésnek az első lépései és bízom abban, hogy mindez a jövőben kiteljesedik majd – mondta Verebélyi atya.
Horgosról, Adorjánról, Moholról, Temerinből, Csonoplyáról, Gombosról érkeztek ministránsok. Szavai szerint nagyon fontos, hogy a településeken kialakuljanak ministráns közösségek, hiszen a tábor is ezekből építkezik.

– A ministrálás nagyon specifikus feladat, azon túl, hogy a lelki dolgok kifejeződését jelenti, fölkészíti a gyerekeket a kiállásra, a közösség előtt való megjelenésre, ezzel egyben az önbizalmukat is erősíti. Ami a programot illeti, igyekszünk két részre osztani a napjainkat, egyik része a tanulás, amikor megtanuljuk a ministrálás feladatait, az oltár körüli szolgálatot. A nap másik része pedig az ismerkedésé, a barátkozásé, vagyis a különböző közösségekből érkező gyerekek találkoznak egymással a ministránsi szolgálat szellemében – hallottuk Verebélyi atyától.

A gyerekek, a ministránsok számára nyújtott lelki útmutatással, motivációval kapcsolatban Hajdú atya elmondta, hogy az atyák a lelki jellegű programokban vannak jelen.

– Mindez jelenti a napi szentmisék, imádságok vezetését. Ha valaki gyónni, beszélgetni szeretne, arra az esetre szintén itt vagyunk. Nem hivatalos keretek között, sokkal lazább környezetben tud végbemenni a lelki gondozás. Gyerekeket lelkileg motiválni nem könnyű most, a technikai eszközök korában. Ám ha megfelelő programokkal készülünk, ha lekötjük a figyelmüket egész nap, akkor nincs is igazán nagy szükség a mobiltelefonra vagy egyéb eszközökre. A közösségben szerzett élmények szintén nagyon fontosak, továbbá, hogy bennünket ne csak az oltárnál ismerjenek, hanem egyszerű, megszólítható emberként is, akik ott vagyunk velük és mellettük – mondta a plébános.

Felnőtt ministránsok, illetve kispapok segítőként, animátorként voltak jelen a doroszlói táborban. Arról számoltak be, hogy a gyerekek ügyesek, mind érdeklődően, aktívan vesznek részt a programokban.