– Ki az az ember, akivel soha nem találkoztál, mégis nagy hatással volt az életedre? – teszi fel a kérdést munkatársam az egyik belvárosi kávéházban Budapesten. Szinte gondolkodás nélkül a következőt válaszolom: Cassius Marcellus Clay, ismertebb nevén Muhammad Ali. – Mindig is csodálattal figyeltem a legtöbb sportot, sportolót. Talán részben azért, mert egy-egy mérkőzés vagy annak néhány mozzanata alatt a versenyzők olyan üzeneteket, bölcsességeket képesek közvetíteni felénk, amelyekre az életben csak hosszú évek alatt jöhetünk rá – reagál beszélgetőpartnerem, miközben belekortyol barna habos presszójába. Arra kér, fejtsek ki egy olyan mozzanatot – három üzenettel – a bokszlegenda karrierjéből, amely mai napig hatással van rám.
Nagyobb kihívások előtt vagy elkeseredéseknél szinte mindig eszembe jut a George Foreman–Muhammad Ali mérkőzés és annak üzenete, így ezen a válaszon sem kell sokat gondolkodnom. Fontos tudni, hogy George Foreman olyan ellenfeleket vert meg – játszi könnyedséggel – az említett mérkőzés előtt, akiket Muhammad Ali nem tudott felülmúlni. Azt is érdemes megjegyezni, hogy Foreman akkoriban a „minden idők legnagyobb ütőerejével rendelkező bokszoló” hírében állt. A bokszzsákot a legtöbb edzés után cserélni kellett, mert félórás püfölés után akkora hasadás volt rajta, mint egy fél görögdinnye. Na de… térjünk rá a mérkőzésre. Ali taktikája az volt, hogy ellenfelét már az első menetben kiüti néhány jobbegyenessel, hiszen azzal profi bokszoló nem indít, így George sem számít majd rá. Igaza volt. Tizenkét jobbegyenest vitt be az első menetben, csakhogy nem tudta kiütni Foremant. Megszólalt a menet végét jelző gong. Ali visszasétált a ring sarkába, onnan méregette ellenfelét. Ott állt egy olyan emberrel szemben, akin nem tudott felülkerekedni. Aki erősebb volt nála, aki bírta az ütéseit, aki nem félt tőle. Ez az ember ráadásul elszánt volt, és megállíthatatlannak tűnt. Évek óta vele dolgozó szakemberek az Amikor királyok voltunk című dokumentumfilmben azt állították, akkor láttak életükben először félelmet Ali szemében. A bokszlegenda tudta jól, mi fog következni. Tömör szenvedés. Néhány pillanatnyi gondolkodás után a tömeg felé fordult, majd lelkesíteni kezdte őket. Talán erőt gyűjtött a megpróbáltatásokra. A következő menetekben a köteleknek dőlt, ellenfele pedig csak ütötte. Sokan már a második menetben azt gondolták, a meccsnek vége: Foreman kivégzi nagyon gyenge ellenfelét. Később Ali egy-két gyors ütést indított Foreman felé, hogy felháborítsa. Amikor nem ütött, akkor a fülébe suttogott: „George, csalódtam benned. Nem is ütsz te olyan erőset. Ezek csak simogatások.” Ne legyen kétségünk, Foreman nagyon erőset ütött. A nyolcadik menetre azonban teljesen összeomlott. Kifáradt. Ali pedig kiütéses győzelmet aratott. – Mi a három üzenet? Kíváncsivá tettél – szólal meg beszélgetőpartnerem.
Első: a lehetetlennek tűnő kihívásoktól nem szabad megijedni. Ali egy olyan ellenféllel állt ki, aki minden józan becslés szerint legyőzhetetlen volt. Második: ha nem sikerül az eredeti terved, mindig van egy nehezebben járható út. A harmadik előtt érdemes megjegyezni, aki legalább egy percre kipróbálta az ökölvívást, tudja jól, mit jelentett az a huszonegy perc, amit Ali Foremannal szemben eltöltött a köteleknél. A másodpercek ilyenkor óráknak tűnnek. Ő látszólag mégis könnyedén vette az akadályokat. A szeme előtt lebegő cél eltompította a fájdalmait. A harmadik tehát: számít, mennyi ütést tudunk kiállni, amikor talpon kell maradni. Ha jönnek az élet könyörtelen pörölycsapásai, akkor is ki kell tartanunk, mert a győzelem lehetősége előbb-utóbb felvillan a szemünk előtt. Ébernek kell lennünk, hogy megragadjuk a lehetőséget.
