2022. október 3., hétfő
SZABADKAI NYÁRI AKADÉMIA – VISSZAPILLANTÓ

Nem a robotokkal kell versenyeznünk

Horváth Ádám: A digitalizációnak helye van az oktatásban

Az ÉMPE idei Szabadkai Nyári Akadémiájának egyik előadója a magyarországi Horváth Ádám, digitális oktatási szakértő, a High-Tech Suli program szakmai vezetője volt, aki az oktatás jelenéről és jövőjéről, valamint a digitalizációról tartott előadást.

– Nem tudhatjuk milyen lesz az oktatás jövője, de kihívásokkal kell szembenéznünk. Ha úgy állunk hozzá, hogy az oktatás célja az életre való felkészítés, és tudva azt, hogy a nagymértékben használt eszközeink digitalizáltak, akkor a digitalizációnak helye van az oktatásban. Az oktatással kapcsolatos elvárások, kihívások és kérdések globálisak, ezért különösen fontos, hogy a kárpát-medencei közösségben, nemzetként milyen válaszokat adunk rá, hogyan reagálunk a kihívásokra, mert ez alapozza meg a versenyképességet és adja meg társadalmi életünk további lehetőségeit.

Gondoljunk bele, hogy minden mai általános és középiskolás tanuló már ebben az évszázadban született, akik pedig őket tanítják, az előző évezredben. Ez nem lenne nagy különbség, ha közben nem történt volna meg a digitalizáció előretörése. Sok minden megváltozott, ugyanakkor nem először történik úgymond technológiai váltás, amely az oktatást kihívás elé állítja. Erre ki kell képeznünk saját magunkat és azokat a diákokat is, akik ugyanebben a környezetben, ugyanilyen kihívásoknak néznek majd elébe a munkahelyükön, miután kikerülnek az oktatásból. Olyan világra kell felkészítenünk őket, amelyben nem csak az informatikusoknak és a programozóknak szükséges digitális környezetben helyt állniuk, hanem szinte mindenkinek, a szakmunkásoknak is. Ehhez alapvetően új típusú kompetenciákra és képességekre lesz szükség. A technológia fejlődésével a munkakörök is változnak, aki nem ér el egy kellő szintet, annak a mesterséges intelligencia gyakorlatilag képes átvenni a munkáját. A digitális világ tehát nem feltétlenül a digitális technológiai kompetenciák terén történő fejlődést várja el a gyerekektől. Nem a robotokkal kell versenyeznünk – hallottuk Horváth Ádámtól, akinek elmondása szerint az iskola jelen pillanatban elsősorban arra készít fel, hogy ismert problémát ismert módon oldjunk meg.

– Ezt ma már a robotok végzik el. A különböző munkakörökben viszont, amelyekben a robotok nem érték utol az embereket, olyan feladatokat kell megoldani, amelyeket még nem ismertünk korábban, ezért a megoldást sem ismerjük. Ezekre kell felkészíteni a gyerekeket, ehhez viszont már az iskolában találkozniuk kellene olyan helyzetekkel, amelyekben nem a kész megoldásokra támaszkodnak. Ha pedig újszerű megoldással állnak elő, akkor azt elismerjük és jutalmazzuk, nem pedig megrójuk. Amikor majd munkába áll, nagy eséllyel az lesz a feladata, hogy megbeszélje a problémát másokkal, és instrukciók nélkül oldja meg. Mindegy hogyan, de találjon megoldást. Ehhez képest az iskolában az órákon azt hallja, hogy ne beszéljen másokkal, kövesse az adott instrukciókat, használja az adott információforrást, önállóan dolgozzon és ne támaszkodjon más tudására. Ehhez a váltáshoz át kell alakítani az oktatást, az oktatási környezeteket is. Ahelyett, hogy mindenki ugyanabban az időben ugyanazt teszi, inkább olyan tanulási környezetet kell létrehozni, amelyben a gyerekek együtt vagy párhuzamosan, különböző feladatokat végeznek el. Problémákat próbálnak megoldani, nem kizárólag ismereteket előhívni. Ebben mindenkinek más a feladata, amit össze kell hangolnia a többiekkel. Ez nem könnyű és a hagyományos oktatásba nehezen illeszthető – fejtette ki Horváth Ádám, aki az oktatás és a tapasztalt valóság összefüggéseit is taglalta.

Horváth Ádám a Szabadkai Nyári Akadémián (Fotó: Lukács Melinda)

– Kihívást jelent az is, hogy az oktatásban megjelenjen a valóság. A gyerekeket fel kell arra is készítenünk, hogy képesek legyenek megérteni az őket körülvevő világot. Ez azért is nagyon nehéz, mert a jelenlegi tananyagok, a tankönyvek, a koncepciók, amelyek mentén tanítunk, nagyjából a második ipari forradalomig teszik érthetővé a világot. Ami azóta történt, az gyakorlatilag nincs jelen az oktatásban. Ha nem tesszük a világot érthetővé a gyerekek számára, akkor nem tudunk lépést tartani a fejlődéssel és nem tudunk felkészülni a technológiai változásokra sem. Az újdonságok márpedig megjelennek és nagyon gyorsan elérhetővé válnak mindenki számára. Problémaként jelenik meg az is, ha könyvszerűen próbáljuk megismerhetővé tenni világot. Ha az oktatás megpróbál egy zárt taxatíve felsorolásra épülő lexikális tudáshalmazt átadni és azt számon kérni, akkor azzal nem készíti fel a gyerekeket. Az észtek nem használnak tankönyvet. Azt mondják, a tankönyvek használata ellentétes a tanítás céljával, mert a gyerekeket nem tanítja meg arra, hogy a tankönyv nyomtatásának a pillanatában elavult ismeretekkel mit kezdjenek, hogyan kezeljék. Érdemes a valóság és az oktatás között kapcsolatot létesíteni, különben nem találkozik majd a tanítás valósága a megtapasztalt valósággal. Például, csaknem minden munkafüzetben találkozunk azzal a feladattal, hogy a gyerekeknek oda kell írniuk az évszakokhoz az arra jellemző csapadékformát. A télnél ez a hó, a tavasznál az eső. Az utóbbi években azonban ez nem így van. A tél inkább csapadékos és tavasszal esik hó. Felvetődik a kérdés, ha a tanuló ezt írja oda, mert ő az eddigi élete során ezt látta, másként tapasztalta meg a valóságban, és így szembemegy a tankönyvekben leírtakkal, meg kell ezért büntetni? A hatvanas, hetvenes években volt még úgy, hogy a tanár bármit mondott, az a gyerekeknél újdonságszámba ment. Több volt, mint amit addig tudott, és ez fontos ismeretgyűjtést jelentett, amit a tanulók értékeltek is, a tanár pedig erről visszaigazolást kapott. Amikor azonban olyant mond, ami már nem felel meg a valóságnak, vagy a valóság túlmutat rajta, akkor ez az élmény elmarad. Ezt a tanár és a gyerek is frusztrációként éli meg. Szükséges tehát olyan lehetőségeket és módszereket találni, amelyek a holnapra is felkészítenek és nem csak a közös múlt emlékeit őrzik – mondta Horváth Ádám, aki a valóság felismerésének kihívásaira is kitért, és mint mondta, fontos különbséget tenni a vélemények és a tények között.

– Ha a gyerekekkel nem tanítjuk meg, hogy különbséget tegyenek a különböző információforrások között, akkor azzal a helyzettel kell szembesülnünk, hogy bizonyos dolgokkal kapcsolatban nem a tudományos álláspontokra, hanem mások véleményére támaszkodnak – hallottuk a szakértőtől, aki az oktatás változtatásának szükségességére is felhívta a figyelmet.

– Újra kell gondolni az oktatás célkitűzéseit. Nyitott tanulási környezeteket kialakítani. A hagyományos tantermi oktatást kiegészíteni olyan módszerekkel, amelyek lehetővé teszik a változtatásokat. Ha lehet, a kognitív folyamatokat más ingerekkel is támogatni, ne csak audiovizuális hatás érje a tanulókat, hanem például mozgás, tapintás is kapcsolódjon a tanuláshoz. A tanuló és a tanár szerepének a változására is szükség lehet, a tanárnak inkább a mentor szerepét kell átvennie, amelyben egyfajta partneri kapcsolatot alakít ki a tanítványaival. Nem mondja meg a megoldást, de segít eljutni hozzá, akár hibákon keresztül, és akár több alternatív megoldáshoz is. Mindebben pedig nagyon fontos a technológia használata, mert a technológia fejlődésének világában élünk – mondta Horváth Ádám, aki előadásában a High-Tech Suli programot is bemutatta.