2024. március 28., csütörtök

A gazdák hétfőn délelőtt újra a kormányfővel tárgyalnak

Vasárnap is tiltakoznak a mezőgazdasági termelők Vajdaság és az ország több pontján, és a jelekből ítélve az új hét is így kezdődik. A hétfői nap kimenetele nagyban függ attól, hogy mit eredményez a 10 órára összehívott találkozó a szerb kormány belgrádi épületében, ahol Ana Brnabić kormányfővel és az illetékes miniszterekkel tárgyalnak a tiltakozó gazdák. Jelen lesznek az olajgyárak, a kereskedelmi láncok és a Szerbiai Gazdasági Kamara képviselői – jelenti a fővárosi médiára hivatkozva a 021.rs.

Radoslav Adamović, a tiltakozó gazdák egyik képviselője Újvidéken úgy nyilatkozott, hogy jelenleg az országban több mint 1000 traktor van az utakon, egy újabb találkozóra pedig nem tekintenek túl nagy bizakodással.

A tiltakozók kitartanak amellett, hogy csak a megállapodás vethet véget mind inkább kiterjedő tiltakozásuknak.

Szabadkán ugyancsak a városközpontban vannak a tiltakozók, akik ma, a hagyományos aratóünnepség, a Dužijanca felvonulásának idejére félrevonultak, hogy a menet el tudjon haladni, de kilátásba helyezték, hogy ismét blokád alá vonják a központ utcáit.

Mint ismeretes, a gazdák követelései között szerepel a napraforgó tonnánként 700 eurós felvásárlási ára, a hektáronként 100 liternyi üzemanyag-támogatás jövedéki adó nélkül felszámolása nélkül, valamint a napraforgóolaj kereskedelmi árrésének korlátozása.

A kormány a tiltakozók nyomására feloldotta a napraforgóolaj kiviteli tilalmát, és a 700 helyett 535 eurót kínált a napraforgó tonnájáért.