2024. március 28., csütörtök

A kisebbségekről csak a kisebbségek dönthetnek

Az új cselekvési terv célja a kisebbségi jogok alkalmazásának javítása

A nemzeti kisebbségek jogainak megvalósítását szolgáló cselekvési tervről tárgyaltak pénteken a Szerbia Palotában. Gordana Čomić Emberi, Kisebbségi Jogi és Társadalmi Párbeszédért felelős miniszter kiemelte, az akcióterv a 2016-ban meghozott dokumentumban foglaltakat emeli egy magasabb szintre, szavai szerint a cél ugyanis a kisebbségek életkörülményeinek javítása.

– Nem lehet dönteni a kisebbségekről, a kisebbségek nélkül. Nem dönthet valaki arról, mi a jó a kisebbségnek, csak ők maguk tehetik ezt – hangsúlyozta Čomić, rámutatva az akcióterv a kormány elkötelezettségét mutatja aziránt, hogy javuljanak a kisebbségi jogok, és ennek érdekében pontosan megfogalmazza milyen lépéseket tervez a következő két évben.

– Ez az első dokumentum, amit nemzetközi szervezetek, illetve az Európa Tanács szekértői véleményeztek, amely kidolgozásába bekapcsoltunk minden nemzeti kisebbséget. Az EBESZ a partnerünk abban, hogy az ő közbenjárásával javítsuk a dokumentumon – mondta még Čomić, közölve azt is, hogy az akciótervre összesen 8 észrevétel érkezett: a Magyar, a Horvát és a Bosnyák Nemzeti Tanácsoktól. Észrevételeik többsége az oktatást és a művelődést érintették.

Lulić Emil, a Magyar Nemzeti Tanács munkatársa elmondta, a magyar kisebbség helyzete jó Szerbiában, ehhez többek között Magyarország és Szerbia kiemelkedően jó viszonya is hozzájárult, illetve a két kormány partneri együttműködése. Rámutatott, a 2016-ban elfogadott akcióterv megvalósítása érdekében számos törvényt módosítottak, és ezzel javult az egyéni és a kollektív kisebbségi jog. Az e téren elért változások 2018-ban – ma már a korábbi időszakhoz képest érzékelhető – előrelépést mutatnak.

Szakállas Zsolt tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár elmondta, a hatályban levő akcióterv egyik legfontosabb fejezete az oktatásra vonatkozik. Mint mondta, a tartományi titkárságnak jó a kapcsolata van az oktatási minisztériummal, ami mindenek előtt a kis létszámú osztályok engedélyezéséből is látszik azon diákok esetében, akik anyanyelvükön szeretnék folytatni tanulmányaikat.