2022. szeptember 28., szerda

Cifrapalota Felsőhegyen

A legkisebbekkel foglalkoznak a napközis táborban

A felsőhegyi Szent József, a munkás parókián ma fejeződik be az Út a Szívhez egyesület Cifrapalota nevű napközis tábora, mely a helyi parókia, a szülők és a diákok összefogásából valósult meg, teljesen önkéntes alapon.

A tábor kapcsán Varga József diakónus, az egyik szervező napilapunknak nyilatkozva elmondta, annak ellenére, hogy a térségben nagyon sok tábor van nyaranta, a legkisebbek számára kevés ilyet szerveznek, ezért ők a 3 és 9 év közötti gyerekeket foglalkoztatják: mesét mondanak nekik, táncolni, énekelni tanítják őket, ugyanakkor a táborlakók számára hangszerbemutatót is szerveztek. A felsőhegyi Könyvtár klub tagjai nagyanyáink kekszeinek elkészítési rejtelmeibe vezették be a résztvevőket, voltak kézműves-foglalkozások, csoportos játékok, környezetvédelemmel kapcsolatos ismeretterjesztő előadásokat tartottak nekik, drámajátékokat, Szöllősi Tibor atya és Varga Tereza pedig a Bibliát hozták közelebb a gyerekekhez. A táborozók egyik nap a felsőhegyi idős személyekhez látogattak el, akiket az általuk készített kekszekkel, rajzokkal és énekekkel leptek meg. A Cifrapalota tábor a ma este hat órakor kezdődő Ki mit tud? nevű programmal zárul. A műsorban a gyermekek megmutatják a szüleiknek, hogy mit tanultak az elmúlt öt napban.

Varga József diakónus elmondta azt is, hogy nagyon rövid lelkigyakorlatokat is tartottak a gyermekek számára, aminek során mindennap átvettek egy lelki gondolatot a szeretetről.

A szülők uzsonnával támogatták a tábor megvalósulását, illetve voltak bátor vállalkozók, akik bekapcsolódtak a programokba és a felügyeletbe.