2024. március 29., péntek

Zajlik a Green Future Fesztivál

Élettel telt meg a zentai Népkert – pénteken és szombaton is neves fellépőkkel várják a közönséget

Már az első nap sokan kilátogattak a fesztiválra, hogy élőben is láthassák kedvenc előadóikat. A közönséget két színpadon együttesek és djk szórakoztatják, akik a világ számos pontjáról azért érkeztek a Tisza-parti kisvárosba, hogy minél jobb hangulatot teremtsenek. Tajti Attila, az esemény főszervezője elmondta, hogy 2013-ban Zentáról indult a fesztivál és azért hozták létre, mert szerettek volna a vajdasági fiatalságnak egy magas szintű szórakozási lehetőséget nyújtani elérhető áron.

– Úgy hiszem, ezt sikerült véghez vinnünk, már első alkalommal is népszerű volt a fesztivál. Az elmúlt 10 évben sokan külföldre költöztek és a legtöbb fiatal a Green Furure Fesztivál idejére látogatat haza, ezért a rendezvény egy találkozási pont lett, ahol régi barátok találkoznak és új barátságok kötődnek. Kinőttük a vajdasági szintet, rengeteg vendég érkezik Belgrádból és Szerbia számos más pontjáról is. Egy ifjúsági techno fesztiválként indultunk, de ez megváltozott. Szeretnénk, ha az emberek családostól jönnének ide, ezért zenei ízlés és korosztály szerint bontottuk fel a programokat. Elmondatom, hogy nagyon sokszínűek lettünk. Hosszas gondolkodás után döntöttünk úgy, hogy elhívjuk a Colonia együttest. Nem tudtuk hogyan fognak reagálni rá az emberek, de a legtöbb pozitív visszajelzés velük kapcsolatban érkezett. A harminc év felettieket szerettük volna ezzel a koncerttel megszólaltatni, ugyanakkor rengeteg 20 év körüli fiatal jelezte, hogy a Colonián itt lesznek. Ami a jegyeket illeti, nagyjából 1600–1700 elővételes bérletet adtunk el, jó látogatottságra számítunk. A nyolc év alatt a Green Future egy megbízható márkává nőtte ki magát a fellépők és a vendégek szemében is. Ennek köszönhetően tudtunk olyan neveket elhívni, mint például a Yellowheads, vagy Tita Lau, akik a világ minden pontján léptek már fel. A techno dj-k egy zárt család, akik már zenéltek nálunk, azok tovább adják a tapasztalataikat és ez is sokat segít egy-egy nevesebb fellépő megszerzésében. Szeretném megköszönni Zenta város önkormányzatának a támogatást és azt, hogy lehetővé tették, hogy a fesztivál hazatérhessen – fogalmazott Tajti Attila.

Fotó: Horváth Attila

Fotó: Horváth Attila

A fesztiválon pénteken és szombaton is nagy látogatottságra számítanak. Pénteken fellép többek között a Colonia, a The Yellowheads, Lea Dobricic, és David Temessi.

Szombat este Azariah, a 4S Street, a Voyage, a StadiumX, Tita Lau, Nusha, Victoria és még sokan mások várják a közönséget . A napijegy ára nyolc óráig 1000 dinárba kerül, nyolc óra után pedig 1500 dinárba.