2022. december 1., csütörtök

Kilenc százalékkal drágul a víz Törökbecsén

Szeptember 1-étől többet fizetnek Törökbecse község polgárai a vízért, a községi képviselő-testület ugyanis elfogadta a helyi Komunalac Közvállalat javaslatát a kilenc százalékos áremelésről. A városi víz áremelkedése községi szinten összesen 8557 háztartást érint.

A bánáti községben 2013 óta nem emelkedett a víz köbméterenkénti ára. A háztartások forgalmi adóval együtt jelenleg 35,90 dinárt fizetnek, ez pedig nem elegendő az ivóvízforrás, valamint a vízvezeték-hálózat rendszeres karbantartásának költségeire. A község településein csaknem két éve nem olvasták le a vízórákat, erre júniusban került sor Beodrán, Kumánon és Bocsáron, de az akciót szeptemberben Törökbecsén is elvégzik.

Marija Brković, a helyi Komunalac Közvállalat műszaki igazgatója közölte, hogy szeptembertől Törökbecse községben egy köbméter vízért 39,14 dinárt kell majd fizetni. Hozzátette, a községben az idén nincs gond sem az ellátással, sem a nyomás csökkenésével, mivel a pumpák megfelelő mennyiségű vizet tudnak biztosítani.

A törökbecsei ivóvízforrás a településtől 500 méterre lévő, öt kúttal rendelkező Szigetnél van. A pumpákkal ellátott kutak 72 kilométeres hosszúságú csövekbe nyomják a vizet. Egy pumpa másodpercenként 15 liter vizet biztosít.