2024. március 28., csütörtök

Megtámadták New Yorkban Salman Rushdie-t

Megtámadták pénteken New Yorkban egy nyilvános előadáson Salman Rushdie indiai születésű brit-amerikai írót. Az esetről az AP amerikai hírügynökség riportere számolt be, miután szemtanúja volt a támadásnak.

Az információ szerint Rushdie a New York nyugati részén található Chautauqua Intézet előtti színpadon tartott előadást, amikor egy férfi felment a színpadra és lesújtott rá. Az egyelőre nem világos, hogy megütötte, vagy megszúrta. Az író összeesett, a támadót elfogták.

Rushdie állapotáról egyelőre nem közöltek részleteket.

Salman Rushdie ellen 1988-ban megjelent Sátáni versek című könyve miatt 1989-ben Irán legfőbb politikai és vallási vezetője, Ruhollah Khomeini ajatollah fatvát adott ki, melyben a megölésére szólított fel, a könyvet pedig istenkáromlás miatt betiltották Iránban. Rushdie fejére vérdíjat tűztek ki, ami miatt éveken át bujkálnia kellett.