2024. április 19., péntek

Vučić: Nincs szükség 24 fokos melegre egy lakásban

Ha az Európai Unió értesít bennünket, hogy fél éven belül teljes körű taggá válhatunk, akkor Szerbia is összehangolja majd politikáját az Unióval Oroszország vonatkozásában – nyilatkozta a Prva TV vendégeként Aleksandar Vučić szerb államfő.

Mint mondta, Szerbia megpróbál kitartani saját álláspontja mellett és a csatlakozási folyamat végéig nem is köteles változtatni azon.

Az előttünk álló téli időszakról szólva elmondta, Szerbiának van elegendő földgáztartaléka, de a villanyáram ellátottságot is stabilizálni kell. Kiemelte, ezeknek az energiaforrásoknak a világpiaci ára abnormális magasságokban van.

– Nyolcszor magasabbak az energiaárak a megszokottnál, ezért hozott egy olyan komoly ország, mint Németország is olyan döntést, hogy a téli időszakban korlátozza a lakások hőmérsékletét 19 fokra – mondta Vučić. Hozzátette, Szerbia egyelőre nem gondolkodik hasonló intézkedések bevezetésén, de úgy gondolja, egyáltalán nincs szükség arra, hogy az emberek 24 fokosra fűtsék fel lakásaikat.

Bejelentette azt is, hogy a katonaság kötelékében dolgozók fizetését az állam január elsejétől 25 százalékkal növeli. 

A Koszovóval kialakult feszült helyzet kapcsán elmondta, egyáltalán nem optimista az Albin Kurtival való, küszöbön álló újabb találkozó kapcsán, mégis megpróbál jóhiszeműen rámutatni az összes kártékony és veszélyes tényezőre, mellyel Szerbia szembesülni kénytelen.