2024. március 29., péntek

A Jadar a megfelelő pillanatot várja

Rio Tinto a lítiumbánya megvalósíthatósági tanulmányának kidolgozásán dolgozik

Úgy tűnik, nem kételkedtek ok nélkül azok, akik nem hittek a kormány januári bejelentésének, miszerint érvénytelenítettek minden, a jadarit kitermelését felölelő területrendezési tervet, és ezzel semmissé vált minden dokumentum, ami a Rio Tinto vállalatra vonatkozott. A vállalat napokban kiadott közleményéből kiderül ugyanis, hogy az angol–ausztrál bányászati óriás azóta sem állt el a Jadar projekttől.
Aleksandar Jovanović Ćuta, az Ökológiai Felkelés és az Együtt koalíció tagja, parlamenti képviselő, még július elején arról számolt be a médiának, hogy információi szerint a Rio Tinto Jadar projektumát az amerikai Bechtel cég örökli meg. A napokban pedig a Környezetvédelmi Szervezetek Szövetsége (Savez ekoloških organizacija – SEOS) olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyekkel igazolni kívánta, hogy a Jadar projektum nem veszítette érvényességét, ott folytatják majd, ahol abbahagyták. Mint arról az N1 televízió beszámolt, a szövetség rámutatott, hogy a Rio Tinto partnereket keresett az ötletterv, valamint a hulladékvíz tisztításával foglalkozó projekt kidolgozására, vagyis a Jadar
projektum még él, csak a megfelelő pillanatot várják annak folytatására.
Az egyik dokumentumból látszik, hogy a Rio Tinto és a Bechtel közösen dolgozik a lítium kitermelési tervén. Ezekre a dokumentumokra reagált a Rio Tinto Szerbiában működő leányvállalata.
Közleményük szerint tiszteletben tartják a kormány döntését, miszerint a Jadar projektum megvalósítását, a Loznica környékén történő lítiumkitermelést hatályon kívül
helyezték.
– Ez magában foglalja a megvalósíthatósági tanulmány elkészítését is, amelyhez szükség van az összes adat összegyűjtésére az érintett vállalatoktól, annak érdekében, hogy a megvalósíthatósági tanulmány a műszaki szabványoknak, valamint a környezetvédelmi előírásoknak megfeleljen – áll a vállalat közleményben.
A Rio Tinto ebben a közleményben nem tagadja az együttműködést, ugyanis rámutat, hogy a megvalósíthatósági tanulmány kidolgozásán a Bechtel céggel közösen dolgozik, és felhívja a figyelmet arra is, hogy az amerikai mérnöki, beszerzési, építőipari és projektmenedzsment céggel 2018 óta van megállapodásuk a lítiumkitermelést célzó projektum irányítása kapcsán.