2024. április 18., csütörtök

Kárpótolható még a veszteség

Az étolaj exporttilalmának eltörlése mindenkinek hasznot hoz

A szerb kormány csütörtökön eltörölte az étolajra vonatkozó exporttilalmat, így van még esély megőrizni az eddigi piacokat, és talán újak is meghódíthatók – áll a Szerbiai Gazdasági Kamara közleményében.

Az országban az idén 250 ezer hektáron vetettek napraforgót, a következő két hétben 750 ezer tonna termés takarítható be. Figyelembe véve az ország jelenlegi étolajkészletét, a gazdasági kamara keretében működő növénytermesztési és élelmiszeripari társulás kezdeményezte, hogy lehetővé váljon a napraforgóolaj szabad kivitele.

Dejan Jeremić, a Delta Agrar vezérigazgatója elmondta, hogy a kiviteli tilalom eltörlésével visszahódítható a régi piac, amely a kereslet és a kínálat viszonyán alapul – mondta Jeremić.

– Az exporttilalom megszüntetésével a hazai agrárium kárpótolhatja a veszteség egy részét, és hiszünk abban, hogy a következő időszakban szabaddá válik a kereskedelem az étolajjal. Ez mindenkinek az érdekében áll, a termesztőktől kezdve a feldolgozókon át egészen az államig – fogalmazott Jeremić.

Az európai kereskedők magas árakat kínálnak az étolajért, nyomást gyakorolva a hazai piacra. Szerbia azonban elég étolajjal rendelkezett a hazai szükségletek kielégítésére, hiszen évente 200 ezer tonna étolajat állít elő, a lakosság szükséglete pedig 90 ezer tonna.

A napraforgó étolajpiaca az ukrajnai válság miatt teljesen destablilizálódott, a kereslet és az árak  ugyanis párhuzamosan növekedtek. Az étolaj ára tonnánként 1200 euróról 2000 euróra emelkedett.

Hat hónap után csökkent az ára, és jelenleg tonnája 1200-1300 euróba kerül. Ezenkívül a finomított napraforgó-étolaj ára is ingadozott a világpiacon, és 3,5 eurót tett ki literenként. A nemzetközi piacon jelenleg sehol sem kereskednek vele literenként 2,2 eurónál alacsonyabb áron.