2024. április 19., péntek

Kis közösség nagyszerű ötletekkel

Példaként szolgálnak a kevi szülők fáradhatatlan munkájukkal

Kedden délelőtt Keviben az iskolás gyerekek szüleinek egy csoportja hangyákként tevékenykedett az iskolaudvarban. Mindenki tudta a dolgát, fúrtak, faragtak, és mindeközben létrehoztak valamit, ami a közösségüket az elkövetkezendő években még jobban összekovácsolhatja. Perpauer Attila, a Móra István Művelődési Egyesület elnöke csordultig teli szívvel mesélt arról, mekkora öröm ilyen szülőkkel együttműködni.

– A kevi szülői közösség összefogott, és úgy vélte, a volt játszótér helyén egy újabb játszóteret kellene létrehozni. Az udvar rendbetétele és karbantartása volt az elsődleges cél, miközben új játékelemeket helyezünk el az iskola épülete előtt. A szülői közösség és a Móra István Művelődési Egyesület együttes erővel egy év alatt megteremtette azokat az anyagi forrásokat, amelyekből ezt az akciót fedezni tudtuk.

A szülők közössége és a művelődési egyesület jótékonysági bált szervezett, a lelkes anyukák karácsonyi vásárokon vettek részt, ahol adventi koszorúkat árultak. Üveg- és papírgyűjtési akciót is hirdettek, és a sok jó szándékú ember mind hozzájárult a játszótér létrejöttéhez.

– Három gyermekünk van, egy nyolcéves, egy ötéves és egy kétéves. A környéken nincs játszótér, ezért úgy gondoltuk, hogy modernizáljuk számukra a környezetet és a meglévő játszóteret. Ez a helyszín még inkább összetartja majd a kis falunkat, hiszen a gyermekeinknek lesz hol játszaniuk, és közben mi, szülők is találkozhatunk, beszélgethetünk – mesélte Kis Bicskei Violetta, akinek férje részt vett a játszótéri elemek elkészítésében.

– Egy kilenc- és egy négyéves gyermekünk van, és ők nagyon örülnek a játszótérnek. Ehhez a jótékonysági bál bevételéből sikerült megvásárolnunk a szükséges anyagokat, amit a férjem és egy másik apuka nagy szeretettel hegesztett össze – magyarázta Kovács Katalin, aki büszke arra, hogy bár kis közösségben élnek, mégis mernek nagyot álmodni együtt.

A megmozdulást a Magyar Nemzeti Tanács és Zenta község önkormányzata is támogatta.