2024. március 28., csütörtök

Kapcsolat a Kelet és a Nyugat lelkülete között

Japán előjelű kiállítás nyílik Apró újraindítások címmel

A Vajdasági Kortárs Művészetek Múzeumában ma 20 órakor a tizedik alkalommal megrendezett,  Dunai párbeszédek elnevezésű fesztivál keretében megnyitják öt japán művész kiállítását Small Reboots (Apró újraindítások) címmel.

A kiállítás a Bel Art galériának, valamint Ksenija Marinković és Tomohiro Okada kusztoszok együttműködésének köszönhetően valósul meg, ők bemutatják Hiroko Okada, Ai Hasegawa, Sachiko Kodama, Takanori Ishizuka és Tomohiko Hayashi műveit. Olyan művészekről van szó, akiknek alkotásait mostanáig olyan világhírű intézményekben mutatták be, mint amilyen a MOMA New York, a Louis Vuitton Párizs Alap, a linzi Ars Electronica fesztivál és még folytathatnánk a sort. Az esemény a Szerbia és Japán 140 évre visszatekintő barátságának évfordulója alkalmából megszervezett, hivatalos program részét képezi, ezért a kiállítást Takahiko Kacamata Japán belgrádi nagykövete fogja ünnepélyesen megnyitni a japán művészek és kusztoszok jelenlétében. Ezt követően hétfőn délben szintén a Vajdasági Kortárs Művészetek Múzeumában, a moziteremben az említett japán művészek előadást tartanak munkáikról. Alkotásaik az ember és a hibrid közti interakciókra fókuszálnak, olyan kérdésekre keresve a választ, mint amilyen az emberi reprodukció, a regeneratív egészségügy, a virtuális valóság és az anyagi világ létezése. A társadalom egy veszélyes vírussal találta magát szemben, a találkozás  arra ösztökélt bennünket, hogy felülvizsgáljuk prioritásainkat és a világ legerősebb fajaként betöltött szerepkörünket, mindezt anyagi és szellemi örökségünk, valamint a rendelkezésünkre álló műszaki vívmányaink fényében.

Ksenija Marinković és Tomohiro Okada emlékeztetnek arra, hogy a poszthumanizmus korszakában az emberek elgondolkodnak azon, hogy mit is hagyhatnának hátra maguk mögött. – Vajon valóban eljött az a pillanat, amikor egy gombnyomásra elindíthatjuk világunkat a kívánt irányban? A kortárs művészek kivitelezési formái és ötletei lehetővé teszik számunkra azt, hogy mi magunk is szembetaláljuk magunkat az új időkkel. Ez a kiállítás a japán művészek alkotásai által elhinti a Small Reboot magvait, sikerült összekapcsolnunk a Kelet és a Nyugat lelkületét, a kultúrát a legkorszerűbb technológiákkal – magyarázták a kusztoszok.