2024. április 19., péntek
ATLÉTIKA – GYÉMÁNT LIGA

Szárnyaló hölgyek

Nem lankad a lendület, a monacói Gyémánt Liga-forduló után szintén Shelly-Ann Fraser-Pryce kerülhetett a címlapokra, aki Budapestről érkezve öt napon belül harmadik versenyén repesztett ritkaságszámba menő 10,70 alatti időt 100 méteren, és már ő az, akinek egy szezon és egy karrier során is ez a legtöbbször sikerült. A monacói sprint a teljes mezőny szempontjából is rendkívül gyors volt, hiszen Fraser-Pryce 10,62-je mögött Shericka Jackson 10,71-es egyéni legjobbal lett második, Marie-Josée Ta Lou 10,72-es Afrika-csúcsa pedig csupán harmadik helyet ért.

Kipyegon karnyújtásnyira a világcsúcstól (Beta/AP)

Kipyegon karnyújtásnyira a világcsúcstól (Beta/AP)

Az este folyamán azonban egy másik hölgy még közelebb került ahhoz, hogy történelmet írjon. A kenyai Faith Kipyegon már a vb-n is megmutatta, hogy világcsúcsközeli formában van 1500 méteren, itt pedig nyúl általi segítséggel szinte egy egyenesnyivel elhúzott az üldözőktől, hogy végül 3:50,37-nél állítsa meg az órát – ami csak három tizeddel maradt el Genzebe Dibaba hét éve ugyanezen a pályán elért világrekordjától.

Győztesek, férfiak, 200 m: Noah Lyles (amerikai) 19,46, 1000 m: Jake Wightman (brit) 2:13,88, 3000 m: Thierry Ndikumwenayo (burundi) 7:25,93. 110 m gát: Grant Holloway (amerikai) 12,99. Távolugrás: Maykel Masso (kubai) 8,35 m. Magasugrás: Mutaz Essza Barsim (katari) 2,30 m. Nők, 100 m: Shelly-Ann Fraser-Pryce (jamaicai) 10,62. 400 m: Shaunae Miller-Uibo (bahamai) 49,28. 400 m gát: Rushell Clayton (jamaicai) 53,33. 1500 m: Faith Kipyegon (kenyai) 3:50,37. 3000 m akadály: Werkuha Getachew (etióp) 9:06,19. Hármasugrás: Yulimar Rojas (venezuelai) 15,01 m. Rúdugrás: Nina Kennedy (ausztrál) 4,66 m. Gerelyhajítás: Kelsey-Lee Barber (ausztrál) 64,50 m.