2022. szeptember 29., csütörtök

Támogatni kell a fejletlen településeket

A tartományi kormány segítségével öt kilométer hosszan aszfaltoznak le utcákat Titelen

Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke tegnap megtekintette a titeli Toša Bujandrić utca rekonstrukciós munkálatait, amelyek az önkormányzat területén zajló közúti infrastruktúra-fejlesztési projekt részeként zajlanak 100 millió dinár értékben. Titelen összesen 5,3 kilométer hosszan aszfaltoznak le utcákat.

– Kiterjedt felújítási munka folyik a település összes lakott területének – Titel, Sajkáslak (Lok), Tündéres (Vilovo), Dunagárdony (Gardinovci), Sajkásszentiván (Šajkaš), és Mozsor (Mošorin) – 17 utcájában. Jövőre ennek a munkának a második szakaszára és a közúti infrastruktúra rendezési munkáinak folytatására különítünk el pénzforrásokat, hogy kicseréljük az aszfaltot azokban az utcákban, ahol erre még szükség van – mondta a tartományi kormány elnöke.
Mirović szerint a következő időszakban több pénzt kell elkülöníteni Titel önkormányzatának. Az elnök bejelentette, hogy az ősz folyamán megkezdődik a sajkásszentiváni Plavi čuperak óvoda épületének rekonstrukciója, bővítése és energetikai rehabilitációja, amelynek felét a tartományi költségvetésből fizetnek.

– Egyértelmű beruházási tervet készítettünk Titel községben, felosztottuk a feladatokat az országostól a tartományon át a helyi szintig, azzal a céllal, hogy az elkövetkező időszakban még sok fontos projektet végrehajthassunk – jelentette ki tartományi kormány elnöke, és hozzátette, arra számít, hogy a szerb kormány megalakulása után köztársasági szintű források állnak majd rendelkezésre Titel községben egy víztisztító telep és egy új iskola építésére, valamint tervben van a sajkásszentiváni egészségház rekonstrukciója is.

– Különös figyelmet igényelnek a kevésbé fejlett területek. Ha meg akarjuk állítani a Belgrádba és Újvidékre irányuló migrációt, és ezzel egyidejűleg a falvak elnéptelenedését, akkor ezeknek az önkormányzatoknak több pénzt kell adnunk, mert csak így akadályozhatjuk meg a következő évtizedekben az egyes községek tönkremenetelét – jelentette ki Mirović.

Dragan Božić, Titel önkormányzatának elnöke kiemelte, hogy a településen 30 éve egyetlen utcát sem újítottak fel ily módon.

– Ez csak az egyik azon projektek közül, amelyeket a tartományi kormány támogatásával valósítunk meg, mert a költségvetésünkkel nem tudnánk megvalósítani – mondta Božić.

Titelben négy, összesen 1378 méter hosszú utca kap új aszfaltot, míg Mozsorban 1750 méter összhosszúságú úthálózaton dolgoznak, ezzel együtt két utcában földmunkákat végeznek bekötésekkel. Emellett Tündéresen és Sajkásszentivánon két-két 745 és 660 méteres utcát újítanak fel. Sajkáslakon egy utcában 380 méter hosszan, Dunagárdonyban pedig két utcában, összesen 370 méter hosszúságban fektetnek le új aszfaltot.