2022. október 1., szombat

Megdrágultak a tankönyvek és a tanszerek is

Akár 50 százalékkal is emelkedett az általános iskolai tankönyvek, füzetek és más tanszerek ára, így egy tankönyvkészlet idén akár 18 ezer dinárba is kerülhet – számol be a 021.rs hírportál.

Darko Eger, a belgrádi Kneginja Milica Általános Iskola igazgatója közölte, hogy az új tankönyvárakat a piaci viszonyok szabták meg.

– Áremelkedésnek lehetünk tanúi a különböző termékek, köztük az energiaforrások és a tankönyvek piacán is. A füzetek és az egyéb tanszerek ára is emelkedett a korábbi évekhez képest – közölte Eger, majd hozzátette, hogy a szülők és az iskola jó együttműködésével lehetőség van a tankönyvek részletre történő vásárlására, a részletek számát a szülői tanács határozata alapján összeállított szerződés szabja meg.

Arra a kérdésre, hogy mely kiadóktól vásárolnak tankönyveket, az iskolaigazgató elmondta, hogy korábban egy kiadó volt, mára viszont megnőtt a kiadók száma, miután Szerbia az uniós tárgyalási klaszter megnyitásával elfogadott bizonyos piaci feltételeket.