2024. március 29., péntek

Sebességkülönbség

Alapjában véve két dologtól tarthatott a Ferencváros a BL 3. selejtezőkörének visszavágója előtt: az azeri ellenfél támadóinak gyorsaságától, illetve a saját hátvédsorának bizonytalankodásától. Nos, kedd este mindkettőre volt példa, és így ennek nem is lehetett más az eredménye, mint a Fradi Bajnokok Ligája-szereplésének vége.

A Qarabağ már az első percekben letámadta ellenfelét, majd egy ajándékba kapott labdával a vezetést is megszerezte. A zöld-fehérek ugyan próbálkoztak az egyenlítéssel, de támadásaik többsége ötlettelen volt, amikor pedig nagy nehezen gólhelyzetet dolgozott ki a magyar bajnok, azt a támadók ügyetlenkedték el. Amikor a második félidő elején kétgólosra nőtt az azeriek előnye, már sejteni lehetett, hogy baj lesz, a harmadik vendéggól után pedig a Groupama Aréna közönségének egy része füttykoncert közepette elhagyta a stadiont. Ők lemaradtak a Ferencváros szépítő találatáról, amely azonban érdemben már semmin sem változtatott, a szervezettebb, jobb és gyorsabb csapat jutott tovább.

A Gorupama Arénában ezúttal az azeri játékosok ünnepeltek (Fotó: MTI)

A Gorupama Arénában ezúttal az azeri játékosok ünnepeltek (Fotó: MTI)

A Ferencvárosnak az ír Shamrock Rovers lesz az ellenfele az Európa-liga selejtezőjének 4., utolsó fordulójában. Az első mérkőzést jövő csütörtökön a Groupamában rendezik.

A Crvena zvezda idegenben is legyőzte gyengécske ellenfelét, és kettős győzelemmel jutott tovább a zágrábi Dinamo, a Plzeň és a Benfica is. A PSV-nek és a kijevi Dinamónak ugyanakkor túlóráznia kellett a sikerért.

Eredmények: Ferencváros–Qarabağ 1:3 (összesítésben 2:4), Pjunyik–Crvena zvezda 0:2 (0:7), Dinamo (Z)–Ludogorec 4:2 (6:3), Žalgiris–Glimt 1:1 (1:6), Apollon–Makkabi (H) 2:0 (2:4), Plzeň–Sheriff 2:1 (4:2), Midtylland–Benfica 1:3 (2:7), PSV–Monaco 3:2 (4:3), Sturm–Dinamo (K) 1:2 (1:3), Glasgow Rangers–Royale Union 3:0 (3:2).

EURÓPA- ÉS KONFERENCIA LIGA

Kinek sima, kinek nem

Ma rendezik az Európa-liga és a Konferencia Liga 3. selejtezőkörének visszavágóit. Az Európa-ligában érdekelt Partizanak nem lesz könnyű dolga, hiszen egygólos hátrányt kell ledolgoznia ciprusi ellenfelével szemben. A Konferencia Ligában a magyar és a szerb csapatok sorsa már az odavágón eldőlt, a Kisvárdának és a Čukaričkinek péntektől már csak a hazai bajnokságokra kell koncentrálnia, míg a Fehérvár érdekelt lesz a rájátszásban.

Mai mérkőzések, Európa-liga:

Partizan–AEK Larnaca (az első mérkőzés 1:2), Helsinki–Maribor (2:0), Slovan–Olimpiakosz (1:1), Dudelange–Malmö (0:3) Slovácko–Fenerbahçe (0:3), Zürich–Linefeld (2:0).

A Konferencia Liga érdekesebb párharcai: Twente–Čukarički (3:1), Petrocub–Fehérvár (0:5), Kisvárda–Molde (0:3), Alkmaar–Dundee United (0:1), Anderlecht Paide (2:0), Arisz–Makkabi (TA) (0:2)