2024. március 28., csütörtök
ÚSZÁS – EURÓPA-BAJNOKSÁG, RÓMA

Szabó címvédésre készül

A következő napokban Európa-bajnokságok sora kezdődik meg, amelyek közül az egyik legnagyobb érdeklődésre a Rómában ma elstartoló „vizes” torna tart számot az úszó-, műúszó- és műugróeseményeivel, alig két hónappal a budapesti világbajnokság után.

A küldöttségek mérete és a célok is nagyobbak, mint a vb-n voltak. A magyar csapat 26 fővel érkezett a Foro Italicóra, akik közül elsőként Szabó Szebasztián ugrik medencébe az 50 méteres pillangóúszás előfutamai során, amely számnak címvédője – a zentai úszót a pillangó- és a gyorsúszás legrövidebb távjain láthatjuk, és ezúttal is jó esélye van érmekre, az aranyért viszont várhatóan a csúcsformában lévő Benjamin Proudot kellene legyőznie. Ahogyan a 100 és 200 m pillangó uralkodó Európa- és világbajnokának, Milák Kristófnak is, aki ezúttal gyorson is elindul ezekben a számokban. Bár a vb nem sikerült számára jól, a nőknél továbbra is Hosszú Katinka a húzónév, nemcsak a magyar, de a nemzetközi sajtóban is, ahol a torna másik nagy veteránjával, Sarah Sjöströmmel állítják őt párhuzamba. Mindketten éppen ebben a medencében törtek először világhírnévre még a 2009-es vb-n, és bár nem úsznak egymás ellen, hiszen egyikük a rövidebb távok, a másikuk a vegyesúszás nagysága, ám versenyben vannak a legtöbb nagymedencés Eb-n szerzett érem rekordjáért, amiben jelenleg Hosszú vezet 24:23-ra.

Szerbia is komolyabb programmal készül Rómába, mint tette azt a világbajnokságra: hat úszóval előzetesen összesen 17 számban adtak le nevezést. Közülük a legelfoglaltabb Nina Stanisavljević lesz, aki öt rövidtávú számban is indulna. Érdemes lesz figyelni Barna Andrejre is, aki a vb-n is csak hajszállal maradt le a döntőről 100 méter gyorson.

A medencés úszóversenyek egy héten át, jövő szerdáig tartanak, a délelőtti, 9-kor kezdődő programban az előfutamokat, 18 órától pedig a középdöntőket és a döntőket rendezik.