2024. március 29., péntek

A fegyverkereskedelem összefonódó csápjai

A Slobodan Tešićtyel összefüggésbe hozott cégek amerikai vállalatokkal működnek együtt

Slobodan Tešić neve azt követően merült fel hosszabb időt követően ismét a sajtóban, hogy július közepén Görögországban fegyverszállítmánnyal a rakterében lezuhant az előzőleg a niši repülőtérről felszállt Antonov An–12, egy ukrajnai cég tulajdonában álló teherszállító repülőgép. A szerencsétlenséget követően megerősítették, hogy a 11,5 tonnás szállítmány tulajdonosa a fegyverkereskedéssel, illetve egyéb harcászati eszközök exportjával és importjával foglalkozó Valir Kft. Utóbbit 2019-ben alapították, formálisan Mladen Bogdanović a tulajdonosa és az igazgatója, ám sajtóértesülések szerint a cég mögött valójában Slobodan Tešić áll. Tešićről fegyverkereskedelemmel kapcsolatos visszaélések kapcsán korábban már sokat lehetett hallani, mindemellett a médiaértesülések szerint közel áll a Szerb Haladó Párthoz.

Tešićtyel és munkatársaival szemben az USA még 2017-ben rendelt el szankciókat, majd 2019-ben ezeket a szerb üzletember további együttműködő partnereire is kiterjesztették. Ugyanakkor a BIRN oknyomozó újságíró-szervezet aktuális értesülései szerint ezeket ügyesen megkerüli, és továbbra is együttműködik amerikai vállalatokkal. Tešićtyel nemcsak a Valir Kft., hanem a Zenitprom Kft. is összefüggésbe hozható, ezeket a Tešićtyel szembeni szankciók elrendelését követően alapították és 2020-tól napjainkig több mint 926 tonna fegyvert szállítottak hat amerikai vállalatnak. Az államokbeli cégek egyike a Pentagonnal is együttműködik. A BIRN értesülései szerint a Valir és a Zenitprom az elmúlt két évben több tízmillió eurós bevételre tett szert az említett üzleteknek köszönhetően.

A Zenitpromot 2018 májusában alapították. Tulajdonosa és igazgatója Goran Tukić, az egykori Jugoimport export-import vállalat tisztségviselője. A BIRN-nek nyilatkozó, neve elhallgatását kérő informátor elmondása szerint Tukić Tešić munkatársaként bemutatkozva ajánlott fel egyik, szintén fegyverkereskedelemmel foglalkozó ismerősének együttműködést. Csak a Zenitprom közvetítésével 2020 novembere és idén április közepe között 13 fegyverszállítmányt küldtek Szerbiából négy amerikai vállalatnak. A lőszert az užicei Prvi Partizanban gyártották.

A Zenitprom idén áprilisban egy fegyverszállítmányt a Global Military Products Inc. cégnek exportált, utóbbi a Global Ordnance LLC részeként működik. A Global Ordnance a BIRN riportjának értelmében nemcsak az amerikai védelmi minisztériumot látja el fegyverrel és lőszerrel, hanem annak szövetségeseit is, mindenekelőtt Szíriában és Ukrajnában. Tešićet még egy szerbiai alapítású, fegyverkereskedelemmel foglalkozó vállalattal hozzák összefüggésbe, a Lusor Kft.-vel, ennek formálisan egy jemeni üzletember a tulajdonosa.

A BIRN felkereste kérdéseivel a Pentagont, választ azonban nem kapott. Az USA belgrádi nagykövetsége a következőképpen reagált: „Habár a konkrét eseteket nem kommentálhatjuk, az USA vezetése komolyan vesz minden, a szankciókkal sújtott személyek anyagi támogatásával kapcsolatos állítást.”

Marc Morales, a Global Ordnance tulajdonosa hajlandó volt nyilatkozni a BIRN-nek. A beszélgetés során azt mondta, nincs tudomása arról, hogy a Zenitprom összefüggésbe hozható Tešićtyel. Mielőtt megkötötték volna az üzletet az említett szerbiai vállalattal, minden ellenőrzést elvégeztek, ám a Zenitprom egyetlen olyan listán sem jelenik meg, amelyiken egyébként a korlátozásokkal érintett cégeket tartják nyilván, tette hozzá, majd azt is közölte, hogy a Zenipromtól vásárolt fegyverek az amerikai piacon maradtak.

Egyébként Marc Moralesszel és üzleti etikájával már korábban is foglalkoztak, nemcsak az amerikai hatóságok és oknyomozó újságírók, hanem a BIRN is. A Pentagon kétes hírű üzletemberektől szerzi be a szíriai harcterekre küldött fegyvereket, olvasható egy 2017-ben publikált elemzésben. Utóbbi szerint napjainkban Morales amerikai cége az egyik legfontosabb partner a Pentagon azon erőfeszítéseiben, hogy felfegyverezze az Iszlám Állam ellen Irakban és Szíriában harcoló szíriai lázadókat. Morales és 13 másik amerikai vállalkozó 2022-ig akár 2,2 milliárd dollár értékű szovjet típusú fegyvert és lőszert szállíthat Szíriába, a fegyvereket többnyire balkáni és kelet-európai állami alapítású cégektől szerzik be, az üzletek gyakran Belgrád, Prága, Budapest és Bukarest éttermeiben, illetve bárjaiban köttetnek, olvasható az OCCRP (The Organized Crime and Corruption Reporting Project) honlapján is megjelent írás folytatásában.

Tavaly szeptemberben a Global Ordnance félmilliárd dolláros megállapodást kötött az ukrán állammal (bizjournals.com). Mint hozzáteszik, az ukrán kormány a Global Ordnance ellátási láncát és már kialakított partnerségi kapcsolatait használja fel védelmi termékek és technológiák beszerzésére, valamint saját gyártási kapacitásainak az erősítésére. 2010-ben Morales egyike volt azon 22 fegyverkereskedőnek, akiket az USA-ban azzal terheltek, hogy megvesztegetés által próbálták rávenni Gabon védelmi miniszterét egy 15 millió dolláros fegyverüzlet megkötésére. Két évvel később ejtették a vádakat, majd Morales 2013-ban a Pentagon egyik legfontosabb partnerévé avanzsált.