2022. október 1., szombat
BÁCSKOSSUTHFALVA

Játék, palacsintázás a Ficsakkal

Vidám szünidei mozgáskoordinációs foglalkozások

A Fiatal Családosok Klubja, vagyis a Ficsak Vajdaság csapata szombaton délelőtt 40 gyermek, elsősorban alsósok és óvodások, illetve néhány jelen levő szülő részvételével játszóházat tartott a Művelődési Ház udvarán. A programot mozgáskoordinációs foglalkozásokra építették fel, népi gyermekjátékokat, körjátékokat, ejtőernyős és stafétajátékokat szerveztek, illetve vizes játékokkal emelték a nap hangulatát Nagy Anita vezetésével. Tímár Gabriella, a rendezvény koordinátora elmondta, hogy a résztvevőknek a szorgos közreműködők segítségével 100 palacsinta sült a konyhában, előtte minden éhes szájat jóllakattak gulyáslevessel. A csodás hangulatúra sikerült napot emléklap tette maradandóvá, amely valamennyi résztvevő keze nyomát megörökíti színes formában. A jelen levő gyerekek a Ficsak ajándékában is részesültek, kirándulós szettet: szendvicstartót és műanyag poharat vihettek haza magukkal.