2024. március 28., csütörtök

Vízgyár épül Temerinben

A község területén már hosszú évek óta húzódik az ivóvíz problematikájának megoldása.

A település önkormányzata közszemlére tette az Urbing vállalat által kidolgozott Staro Đurđevo forrásnál tervezett vízgyár kiépítésének építészeti tervdokumentációját. A projektbe augusztus 8-a és 15-e között nyerhetnek betekintést a polgárok.

A tervdokumentáció szerint a szóban forgó vízforrás Temerin településétől délkeletre, egy mezőgazdasági földterületen található, összterülete 32 hektárt tesz ki. A  létesítményben jelenleg csak vízfertőtlenítést végeznek, két kút található itt. A tervek szerint még egy kutat ásnak majd ki, ugyanakkor egy teljesen új vízgyárat is építenek, amely összesen nyolc kútból nyeri a vizet.

A dokumentációban foglaltak szerint a Staro Đurđevo forrás elhelyezkedése a nyersvíz minősége szempontjából is a legalkalmasabb a község egészének ellátására. Mindezek ellenére a nyersvízben megemelkedett koncentrációjú ammóniumot, arzént, ortofoszfátot és vasat találtak, ezeknek az elemeknek az eltávolítására hatszakaszos technológiai eljárást szükséges alkalmazni.

További nehézséget jelent az, hogy a községnek ezen a területén nincs kiépítve a csatornahálózat, és amíg ez nem valósul meg, addig a szennyvizet a szanitáris berendezésekből szigetelt szennygödrökbe ömlesztik. Az építési földterületen az úttestet és a járdát is kiépítik.

A község minden településének a vízellátását talajvizből nyerik. Temerinben két vízforrás található, az egyik a Vásártér, amely egyben a legnagyobb is, a másik pedig a Staro Đurđevo elnevezésű létesítmény. Járekon szintén két vízforrás található, az egyik a településen belül helyezkedik el, a másik pedig a Livadica létesítmény, amelyet az idényjellegű kiaknázás jellemez. Szőregen egy forrás van, négy aktív kúttal.