2022. szeptember 29., csütörtök

Beszélnek az emberek

Nagykikindán megnyitották Anna Basha kiállítását

Augusztus 5-én, pénteken délután az idei év hatodik kiállítása nyílt meg a Terra múzeum szalonjában. Anna Basha orosz szobrász Beszélnek az emberek című kiállítása a művésznő negyedik önálló kiállítása. Az alkotónak először adódott lehetősége arra, hogy bemutatkozzon a nagykikindai közönségnek.

– A kiállítás koncepciója a figurális jelenetek beállításán alapul, amelyek kompozíciójukkal egy nyilvánvalóan galérián kívüli helyzetet reprezentálnak. Az alkotónak művészként szüksége van a közönséggel történő kommunikációra, de ugyanúgy a szobrokkal történő nonverbális kommunikációra is, amely új perspektívákat nyit meg a valóságban. Az alkotások egy részét talapzaton elhelyezett bronzból és alumíniumból öntött szobrok, másik részét pedig a fal- (Sehol, A part) és a térkompozíció (A járókelők) alkotják. Mindezek elsősorban az embernek a térben és az időben való jelenlétéről, valamint e két elem változásainak emberre gyakorolt hatásáról beszélnek. A művésznő technológiailag nem egyfajta anyaghoz kötődik, de az alkotások alapját a technológia adja.

A kiállítás az elején és a végén is egy egyszerű kérdést tesz fel: Mire gondolunk, amikor embereket figyelünk meg, és amikor az ember az embert figyeli meg? – hangzott el a megnyitón Verica Nemettől, a múzeum művészettörténész kurátorától.

A kiállítás szeptember 26-áig tekinthető meg.