2024. április 20., szombat
37. SÖRNAPOK

Ingyensör a nagybecskerekieknek

Prvoslav Zakovski színész sörnapi köszöntőjével indították tegnap délelőtt útra a fiákereket a nagybecskereki városháza udvarából, hogy sört osztogatva, a 37. Sörnapokra invitálják a vendégeket. Az idén a megszokottnál előbb kezdődő, hatnapos rendezvény hivatalos megnyitója ma este lesz.

Több ezer vendéget várnak, akik a legjobb sörökből és ínyencségekből válogathatnak majd. A rendezvény új tartalommal is bővül: az egykori piactér területén erre az alkalomra megnyílik a Bánáti utca. A zenei program fellépői között lesz a Nagybecskereki Filharmonikus Zenekar, Marija Šerifović, az Orthodox Celts, a Big Band és mások.

– Azt kívánom minden polgártársamnak, hogy ezek a napok elsősorban jó hangulatban teljenek el, hogy az időjárás kedvezzen, hogy a más településekről érkező vendégek előtt jó házigazdaként mutatkozzunk be. Hiszek abban, hogy az elkövetkező években – ahogy Nagybecskerek gazdaságilag fejlődik és anyagilag erősödik – ez a rendezvényünk is még látogatottabb lesz, nemcsak a hazai, hanem a külföldi turisták részéről is – nyilatkozta tegnap Simo Salapura, Nagybecskerek polgármestere.