2022. szeptember 28., szerda

Negyvenéves hagyomány

Ha augusztus, akkor maraton Magyarkanizsán

A hétvégén, augusztus 13-án, szombaton tartják a nagy hagyománnyal rendelkező magyarkanizsai futó- és úszómaratont, szám szerint a negyvenediket. A köztudatban maraton, de a hivatalos neve immáron futó- és úszófesztivál. A név kötelez, de ez esetben szinte mindegy, hisz mindenki tudja, miről van szó. Az előnevezések már megtörténtek, a szervezkedés folyik, és várhatóan, mint minden évben eddig, hatalmas tömeget fog szó szerint is megmozgatni a rendezvény szombaton reggel héttől este nyolcig. Az egészen kicsiktől az idősekig lesznek résztvevők, és számukra külön kategóriákat is indítanak. A részletekről Mészáros Kornél szervező számolt be.

– Mindenkinek lehetősége van az úszás és a futás között választani, sőt a kettőt össze is lehet kötni. Hagyományosan az úszással kezdünk szombaton, ami Magyarkanizsa Martonos felőli bejáratától indul, ez a 3 kilométeres táv, illetve a 10 kilométeres utcai futóverseny – mondta a szervező, és hozzátette, hogy az első kategóriában már reggel hétkor kezdődik a helyszíni benevezés és a rajtcsomagok átvétele. A rövidebb úszótávok (200 méter, 570 méter) rajtjához a gyerekek, a 8, 9, 10, 11 évesek készülhetnek reggel háromnegyed tízkor, majd a gyerekek futása zajlik négy korcsoportban: az iskolások számára. – A 8–9, a 9–11 és a 12–13 éves gyerekek számára. Néhány éve bevezettük az aquatlon versenyszámot azok számára, akik össze tudják kötni a 3 kilométeres úszást és a 10 kilométeres futást. Ezt a legfelkészültebb és legkitartóbb résztvevőknek ajánljuk. Ami a városba látogatókat és a magyarkanizsaiakat illeti, ahogy megszokhatták, útlezárások lesznek délután öt órától este nyolc óráig. Lezárjuk a strandra vezető utat, a Karađorđe utca, a Harsányi Tibor, a Széles, a Duna utca, a Gesztenyefasor, a Szent János, a Damjanich utca, az Iskola tér és a Szabadkai út buszállomás és a strandra vezető út közti szakaszát. Aki ebben az időszakban közlekedne, az egyetlen átjáró a valamikori söprűgyárnál lesz, a Tiszához levezető út pedig a malomnál található Frangepán utca. A közönséget egész nap zeneszó szórakoztatja, lemezlovas is lesz, és este nyolctól koncert – mondta a szervező, akitől megtudtuk, hogy a nevezés helyszíni díja 2000 dinár, ezért pólót, uzsonnát és a Bárka szervezet által készített érmeket és serlegeket kapják, valamint a támogatók tárgyi ajándékait.

A díjmentes programok a legkisebbeknek szólnak.

– Reggel tízkor a katicák, az óvodások úszhatnak a medencében, valamint délután a strand homokjában az óvodások futnak egy kört. Minden ovis egyedi befutóérmet kap.

A részletes menetrend a következő: 7–9.30: gyerektávok – az úszás helyszíni nevezése és a rajtcsomagok átvétele; 7–10 óráig: 3 km – az úszás helyszíni nevezése és a rajtcsomagok átvétele; 9.45: indulás gyalog, vezetővel a rövidebb úszótávok (200 m, 570 m) rajtjához; 9.50: az óvodások rajtja a medencében; 10 óra: a rövidebb távok rajtja; 10.30: indulás autóbusszal a 3000 méteres táv rajtjához; 11 óra: a 3000 méteres táv rajtja; 13 óra: eredményhirdetés; 13.30: koncert, 13–16.50: gyerektávok – a futás helyszíni nevezése és a rajtcsomagok átvétele; 13–17.30: 10 km, 4,3 km – a futás helyszíni nevezése és a rajtcsomagok átvétele; 17 óra: az óvodások futóversenye a strandon; 17.20: a rövidebb futótávok (900 m, 1400 m, 2600 m) rajtja; 18 óra: a 10 km és a 4,3 km rajtja. Az eredményhirdetés 19.30-kor lesz, majd 20 órakor koncert következik.

Minden egyes kategória, pontos időpontokkal, a legapróbb részletekkel áttekinthető a fesztivál honlapján, a www.maratonkanjiza.rs oldalon!