2022. október 1., szombat

Serena 430 nap után nyert

Az eső uralta hétfőn Montrealt, így az 1000-es mestertorna első napján a tervezett tizenkét meccsből csak négyet játszottak le, hármat félbeszakítottak, ötöt pedig el sem kezdtek. Megint kikapott a visszatéréssel próbálkozó veterán Stan Wawrinka, míg az orosz Karen Hacsanov a pályafutása 200. ATP-győzelmét ünnepelte. Tegnap este és az éjjel gazdag műsort tartottak, s játékra várt a két szerbiai, Miomir Kecmanović és Filip Krajinović is. Miomir a holland Botic van de Zandschulppal, Filip pedig a brit Daniel Evansszal játszott.

Serena Williams több mint egy év után nyert meccset (Fotó: Beta/AP)
Serena Williams több mint egy év után nyert meccset (Fotó: Beta/AP)

Torontóban a női tornán kilenc Grand Slam-bajnok játszott az első napon. Öten nyertek, négyen veszítettek. A legnagyobb érdeklődést a 41. születésnapját a jövő hónapban ünneplő Serena Williams váltotta ki, aki tavaly június 4-e óta, tehát 430 nap elteltével először tudott győzni. A volt világelső amerikai a 2. fordulóban a BencicMartincová mérkőzés továbbjutójával találkozik. Az este volt pályán az egyetlen magyar, Bondár Anna a belga Elise Mertensszel csatázhatott.

MONTREAL. – Az ATP-torna 1. fordulójában: Ruusuvuori–Wawrinka 6:3, 3:6, 6:3, Brooksby–Bublik 6:2, 6:3, Hacsanov–F. Cerundolo 7:6, 5:7, 6:3, Molčan–McDonald 7:6, 6:4.

TORONTO. – A WTA-torna 1. fordulójában: Ka. Plíšková–Krejčíková 6:3, 6:4, Fernandez–Sanders 6:4, 6:7, 6:3, Ribakina–Bouzková 7:5, 6:7, 6:1, Halep–Vekić 6:0, 6:2, S. Williams–Parrizas 6:3, 6:4, Osztapenko–Kalinina 6:4, 6:2, Cornet–Garcia 3:6, 6:3, 6:3, Teichmann–V. Williams 6:2, 6:3, Stephens–Kenin 6:2, 6:7, 7:5, Riske–Kvitová 6:2, 4:6, 6:3, Muhammad–Keys 7:6, 6:4, Haddad–Trevisan 6:2, 2:6, 6:2.