2022. október 7., péntek

Egy családbarát intézmény

A Szabadkai Nyári Akadémia részvevőinek szakmai látogatása a Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézményben

A Szabadkai Nyári Akadémián részt vevő óvodapedagógusok és osztálytanítók tegnap szakmai látogatást tettek a szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézményben. Ez idő alatt Katona Novák Ágnes, a Vackor óvoda megbízott igazgatója röviden bemutatta magát az intézményt, annak munkásságát az elmúlt egy év mozzanataival és eseményeivel együtt, míg Pap Ágota pszichológus, az óvoda szakmunkatársa a pedagógiai részről, valamint az óvodai nevelés új alapprogramjáról és annak alkalmazásáról beszélt.

A résztvevők sok kérdést feltettek az igazgatónak (Fotó: Dér Dianna)

A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézményt a Magyar Nemzeti Tanács tavaly nyáron alapította meg, a létesítményhez egy játszótér és egy sportpálya is tartozik. Az óvoda szeptember 1-én nyitotta meg kapuit, amely három óvodai és kettő bölcsődei csoportban fogadja a gyermekeket 1 éves kortól egészen iskolába indulásig. Az óvoda teljes mértékben gyermekközpontú, ahol a hagyományok megőrzése, felelevenítése és tisztelete kiemelt szerepet kap. A nevelési célok közt szerepel, hogy a gyermekek minél sokoldalúbb, harmonikusabb személyiségfejlesztésével vidám, érdeklődő, nyitott, magabiztos, jól nevelt és az iskolai élet megkezdésére alkalmas gyermekek lépjenek ki az óvodából.

A Vackor óvoda amellett, hogy számtalan izgalmas, újdonságot, élményt jelentő programot, rendezvényt szervez a gyermekek számára, a szülőkkel való együttműködésre is nagy hangsúlyt fektet. Erre a legjobb példa a májusban megrendezésre kerülő családi napunk volt, amelyen az intézmény összes gyermekének és a szüleiknek egy 2,5 órás programot szerveztünk, ahol sport-, logikai-, és ringatófoglalkozások is voltak, és a program egy nagy koncerttel zárult. Mivel minden egyes részvevő remekül érezte magát, ezért ebből egy hagyományt szeretnénk teremteni. Mindemellett különböző koncerteket, gyerekhetet, karácsonyi és évzáró műsort is szerveztünk. Szoros együttműködésben állunk a Szabadkai Gyermekszínházzal és a Szabadkai Városi Könyvtárral, továbbá a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karral is, ahonnan az első évestől a negyedéves hallgatókig minden évfolyamról érkeznek hozzánk hallgatók, és részt vesznek a munkánkban – emelte ki Katona Novák Ágnes, a Vackor óvoda megbízott igazgatója. Majd hozzátette:

 Az intézményben az oktatás kizárólag magyar nyelven folyik. Az első évben 106 gyermek járt az óvodánkba, míg az idén tíz gyerekkel tudunk többet fogadni. Arra törekszünk, hogy mindvégig egy családias légkört alakítsunk ki, ahol a szülőkkel együttműködve igyekszünk minél szélesebb körű programokat nyújtani a gyerekeknek – fogalmazott az óvoda igazgatója.

A részvevőknek tetszett a létesítmény (Fotó: Dér Dianna)

Szeptember elsejétől szeretnénk új programokat bevezetni. Mivel a gyermekek nagyon nyitottak a mesterségek iránt, ezért megpróbáljuk az életkoruknak megfelelően közelebb hozni számukra azokat a mesterségeket, amelyek a hagyományainkban megvoltak, de már nincsenek, vagy kevésbé vannak jelen. Emellett továbbra is nagy hangsúlyt fogunk fektetni a mindennapi sportra, illetve a mozgásra is, ugyanakkor a környezettudatosságot is szeretnénk még jobban erősíteni – emelte ki Pap Ágota, az óvoda szakmunkatársa.