2022. szeptember 28., szerda

Vállalkozók nélkül nincs gazdaság

A tartományi kormány legújabb pályázatával harmincnégy hazai cég fejlesztését támogatja

A tartományi kormány nagy hangsúlyt fektet a Vajdaságban működő vállalatok támogatására, így az idén is lehetőségük volt pályázni gépek és felszerelések beszerzésére.

A tartományi kormány dísztermében tegnap Igor Mirović tartományi kormányfő 34 vállalat képviselőinek nyújtotta át a támogatási szerződéseket. A tartományi költségvetésből erre a célra 239 millió dinárt irányoztak elő.

– Ezúttal a tartományi támogatásokkal és a vállalatok önrészével összesen 650 millió dinárt fektetünk be gépek és felszerelések beszerzésére. Szeretnénk támogatni a hazai cégeket, s ezzel megőrizni a gazdaságot. A tartományi kormány 2017 óta összesen 9 pályázatot írt ki, ebből 5 a gépek és felszerelések beszerzésére vonatkozott, s ezzel 146 vállalatot 790 millió dinárban részesített. Négy pályázatot írtunk ki új munkahelyek teremtésére, erre 800 millió dinárt különítettünk el 61 vállalat számára – fejtette ki Mirović.

(Fotó: Dávid Csilla)

A tartományi kormány az utóbi időszakban 1 milliárd 590 millió dinár támogatást folyósított és a vállalatokkal közösen összesen 4,4 milliárd dinárt ruházott be. Vállalkozók nélkül nincs sikeres gazdaság, ezért folytatjuk a támogatásukat – fogalmazott Mirović.

Rámutatott arra, hogy az idei félévben az ipari termelés Szerbiában 3,3 százalékkal, Vajdaságban pedig 7,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A második negyedévben 4728-al több a foglalkoztatottak száma a múlt év azonos időszakához képest. 2016 óta Vajdaságban 165 ezer személy volt a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat  nyilvántartásában, most pedig 90 ezer alatt van a számuk, és erre mindenképpen büszkék lehetünk – közölte a tartományi kormányfő.

Slobodan Stepanov, az újvidéki Vlaški Promet cég igazgatója elmondta, vállalatuk papírokat és csomagolóanyagokat gyárt pékségek, hentesüzletek és élelmiszerboltok számára.

– Cégünk jelenleg 22 munkást foglalkoztat. Arra törekszünk, hogy a legminőségibb szolgáltatást nyújtsuk a vásárlóinknak. A támogatás összege mintegy 3 millió dinár. A tartományi kormány segítsége sokat jelent cégünknek, ezáltal tovább fejlődhetünk, új gépeket vásárolhatunk, erre ugyanis évek óta nem volt lehetőségünk – fogalmazott Stepanov.

Damir Mančić a Titel községben található AMAKS tejüzem igazgatója elmondta, ezen a pályázaton 8 millió dináros támogatásban részesültek.

– A tartományi kormány támogatása nagyon sokat jelent a számunkra, nélkülük ugyanis nem tudnánk gépeket  és felszereléseket vásárolni – fogalmazott Damir Mančić.