2024. április 20., szombat

A bajok ellenszere

A Mimóza Kézimunkacsoport tagjai hétfőnként találkoznak a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ helyiségeiben

A telepi József Attila Általános Iskola helyiségeiben az elmúlt napokban látványos és igen nagy érdeklődésnek örvendő kiállítást szerveztek azok a kézimunkakedvelők, akik Vajdaság minden részéből, sőt, még Magyarországról is eljöttek tapasztalatot cserélni, beszélgetni, barátkozni egymással. A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ keretében tevékenykedő Mimóza Kézimunkacsoportnak 37 aktív tagja van, minden hétfőn 16 órától 18 óráig kézimunkázunk a Petőfi főépülete melletti helyiségben, ott, ahol az óvodások és az iskolások is találkoznak délutánonként. Tekintettel arra, hogy a Központ épületében felújítási munkálatok folynak, a vasárnap befejeződött kiállítást a Vajdasági Magyar Multietnikus Hagyományápoló Kézimunka-kedvelők Szövetsége szervezte, minden évben megtartják, minden évben másik településen. Ez volt a 23. ilyen kiállítás 1998 óta, tavaly Csókán volt, tavalyelőtt viszont a járvány miatt kénytelenek voltak elhalasztani.

A Mimóza Kézimunkacsoporthoz hasonló egyesület Vajdaság-szerte midegyik helységben tevékenykedik, az újvidéki kiállítás tömegességéből egyértelműen levonható az a következtetés, hogy ez a hobbi hatalmas népszerűségnek örvend tartomány-szerte. Mi megkérdeztük újvidéki kézimunkázóinkat, hogy miért ajánlanák ezt a hobbit másoknak, és hogy mióta foglalkoznak kézimunkával?

Monoki Julianna: – A kézimunkázás annak, aki szereti, elsősorban idegnyugtató tevékenység. Olyan nyugodtságot ad, legalábbis számomra, hogy mindenről megfeledkezem, csak a kézimunkára figyelek. Gyermekkorom óta kézimunkázom, anyukám tanított meg rá, már az általános iskolában, a 4. és az 5. osztályban volt kézimunkaóránk. Hobbinak is nevezhetjük, hiszen ameddig nem áruljuk a munkákat, addig hobbi. A kiállításunkon pedig nagyon nagy volt a potenciális vevők érdeklődése, de pénztárgép hiányában nem árulhattunk.

Madrenszki Margit: – Először is gyönyörű élvezet a kézimunka. Másodsorban csillapító hatású, harmadik helyen pedig a társalgást említeném. Mindezt összekötve gyönyörű élményt jelent. Már gyermekkoromban, alsó osztályos koromban a mamám a nyári szünidőben, a tenger helyett kézimunkára tanított, hímeztünk. Azoknak, akik önmaguknak élményt, mások szemének pedig örömet szeretnének szerezni, azt ajánlom, hogy kezdjenek bele!

Zuberec Vera: – Gyerekkorom óta szeretek a kezeimmel alkotni, most, idős korban a kézimunka kitűnő elfoglaltság, nagyon jól elvonja a figyelmet a bajokról, jót tesz az egészségnek is. Kizárólag népi hímzéssel foglalkozom, a Petőfiben két éve megalakítottunk egy új csoportot, nyolcan vagyunk, a népi hímzési hagyományt ápoljuk. Szeretetből csináljuk, csak így lehet. Magyarországon népi iparművészként tanítok, úri hímzést és vagdalásos hímzést. A palóc hímzésben is jártasak vagyunk, subrikával díszítjük. A szék-mezőségi párnákat gyapjúhímzéssel dolgoztuk fel, vagdalásos hímzéssel készített, saját tervezésű ünnepélyes darabjainkat is kiállítottuk Irénkével, kiemelt első helyezést érdemeltek ki. Munkáink most Mezőkövesdben vannak, tavaly román halottaslepedőket dolgoztunk fel Békéscsabán. Csoportunk ott első díjat kapott, a pályázatokon többnyire első helyezést kapunk. Temerinben dolgoztam 15 évig, ott csoportosan elnyertük a lehető legrangosabb, Gránátalma elismerést, később úri hímzéskészítőként engem is kitüntettek ezzel.

Gutai Irénke: – Nagyon régóta horgolok, a Mimóza csoporthoz 2014-ben társultam. Szeretem a kézimunkát, azelőtt nem volt sok időm rá, most azonban, amióta nyugdíjas vagyok, és az unokáim is felnőttek, nincs annyi elfoglaltságom, mint korábban. Javasolnám a fiataloknak is, hogy csatlakozzanak. Verától a Csipkeverő csoportban nagyon sok mindent megtanultam: A hímzést korábban is ismertem már, a gyöngyfűzést, a fonalgrafikát, a quillinget, a szalagból készített virágok technikáját műhelymunkákon sajátítottam el. Érdemes ápolni és folytatni hagyományainkat, ha ezt nem tesszük, azok kivesznek. Mindegyik tájegységnek van különleges kézimunkája, amikor a vajdasági szövetségi  kiállításokon összejövünk, megnézzük, hogy ki mit csinált, mi az újdonság, egyeztetünk, tanulunk egymástól.