2024. március 29., péntek

Új parkolók a vasútállomás környékén

A parkolási díjak megfizettetésével megbízott Parking servis közvállalat közleményben értesítette a polgárokat arról, hogy befejezték a Sava Kovačević utcában lévő parkolók kiépítését, azaz felújítását.

A munkálatok az I. Péter király sugárúttól kezdődően a Berislav Berić utcáig terjedő szakaszon folytak az elmúlt hónapokban. A környéken élő polgárok számára
most 112 parkolóhelyet biztosítottak, ezek közül kettő rokkant személyek részére van fenntartva.

A munkálatok során ezen az utcaszakaszon 600 négyzetméternyi járdaterületet alakítottak ki, valamint 450 négyzetméternyi közlekedési útvonalat is felújítottak. Parkolóhelyeket alakítottak ki a kerékpárosok számára is, valamint ötven kiskertet építettek a meglévő fák köré, amelyek hozzájárulnak a növények zavartalan fejlődéséhez.

Az elkövetkező napokban a munkálatok folytatódni fognak a Berislav Berić utcától a Jaša Tomić sugárútig hózódó szakaszon. Ezeknek a munkálatoknak a befejezését követően a polgárok számára hatvan új parkolóhely áll majd rendelkezésre, a már meglévő, és ugyancsak rekonstruált parkolók mellett.

A vasútállomás környéke közlekedési tekintetben igencsak túlterhelt városrésznek számít, különösen most, amikor a városrészt behatároló, fő útvonalak le vannak zárva a távhővezeték-rendszeren végzett munkálatok miatt. A Sava Kovačević utcát nemcsak a vasútállomás vonzásköre terheli, hanem az ugyancsak a közelben lévő, városi rendőrállomáson ügyes-bajos dolgaikat intéző polgárok is, a parkolóhelyek iránt hatalmas igény mutatkozik.

A közvállalatból kérik a polgárok megértését, a munkálatok miatt türelemre szólítanak fel!