2024. április 20., szombat

Nem lesz könnyű

Nehéz mérkőzés vár ma este a Ferencvárosra a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének visszavágóján. Egy héttel ezelőtt a zöld-fehérek döntetlent értek el Azerbajdzsánban, és noha a visszavágón a hazai pálya miatt valamivel esélyesebbek a továbbjutásra, nem lehet félvállról venni az ellenfelet, hiszen a Slovan elleni pesti találkozón előforduló fegyelmezetlenségek ezúttal végzetesek lehetnek.

A visszavágóval kapcsolatban Eldar Ćivić, a Ferencváros boszniai hátvédje osztotta meg gondolatait. „Kiélezett visszavágó lesz, alighanem apróságok döntenek a továbbjutásról. Ki kell húznunk a méregfogukat. A szakmai stáb elemzi az első találkozó tapasztalatait, a második mérkőzésre nyilvánvalóan még okosabbak leszünk. Azt eddig is tudtuk, hogy átlag feletti gyorsaságú csatáraik és szélsőik vannak, ezt Bakuban bizonyították is. Nem volt egyszerű feltartóztatni őket, ha meglódultak a labdával, észnél kellett lenni. Budapesten fontos lesz, hogy hamar letörjük a lelkesedésüket, mindenképpen meg kell akadályoznunk, hogy felgyorsuljanak. Jobb csapat vagyunk! Csakhogy ezt bizonyítanunk is kell. Bízom a társaimban, tudom, hogy túljuthatunk a Qarabağon is.”

@kep = Eldar Ćivić bízik a sikerben

S ha már a Slovan szóba került: a három héttel ezelőtti találkozón tapasztalt rasszista szurkolói megnyilvánulás miatt az UEFA pénzzel és részleges stadionbezárással büntette a Fradit, így tegnap korántsem volt telt ház…

A Crvena zvezdának sokkal könnyebb dolga lesz. A belgrádi fölényes győzelmet követően aligha kétséges, hogy túljut az örmény Pjunyikon. Igazi balkáni csatára is sor kerül, a zágrábi Dinamo a bolgár Ludogorecet fogadja, és jó esélye van a továbbjutásra, hiszen elég megőriznie az egy héttel ezelőtt idegenben szerzett előnyét. Teljesen nyílt viszont a csapatok neve alapján legjobban csengő PSV–Monaco párharc, melynek első találkozója döntetlennel zárult. Ugyanakkor a Benfica, a Makkabi (H) és a Glimt a Zvezdához hasonlóan már a következő fordulóban érezheti magát.

A mai mérkőzések: Ferencváros–Qarabağ (az első mérkőzés 1:1), Pjunyik–C. zvezda (0:5), Dinamo (Z)–Ludogorec (2:1), Žalgiris–Glimt (0:5), Apollon–Makkabi (H) (0:4), Plzeň–Sheriff Tiraspol (2:1), Midtylland–Benfica (1:4), PSV–Monaco (1:1), Sturm–Dinamo (K) (0:1), Glasgow–Royale Union (0:2).