2022. szeptember 28., szerda

Pontosztozkodások

Az NB I. 2. fordulójának első két mérkőzése döntetlennel zárult. A Vasas a Paksot fogadta, amely egy héttel korábban könnyedén legyőzte a Fehérvárt. Izgalmasan kezdődött az összecsapás, a korábbi kispesti támadó Holender már az első percben bevette a vendégkaput, ám a videobíró elemzése után a játékvezető kezezés miatt érvénytelenítette a találatot. Nem sokkal később Szabó a paksiak első valamirevaló támadásából gólt szerzett, ezután közel fél órán át nagyszerűen zárt a vendégvédelem. Ám egy bal oldali támadást követően Radó pontosan tálalt Holender elé, akinek nem okozott különösebb gondot a kiegyenlítés.

A félidő végén szerepcserével megismételték az akciót, ezúttal Radó volt a gólszerző. Nem sokáig örülhettek a Vasas játékosai a vezetésnek, a második félidő elején Haraszti gyorsan egalizálta az állást. Ezt követően csökkent a játék színvonala, csak a hajrára kapták össze magukat a csapatok. Az utolsó percben Holender egy partvonalon túlra tartó labdát igyekezett megmenteni, közben rácsúszott Waltnerre, a vendégek vezetőedzőjére, aki igencsak akadályozta a játékot. Általános lökdösődés kezdődött, közben a videobíró egy korábbi paksi akciónál vizsgálta a lehetséges tizenegyest. A játékvezető ekkor salamoni döntést hozott: a beígért négyperces hosszabbítás és a VAR-vizsgálat befejezése előtt lefújta a találkozót.

Kevéssé volt szórakoztató a Debrecen–Kecskemét összecsapás első félideje. Néhány kósza lövésen túl semmi érdekes nem történt, megjegyzendő, hogy ezek a próbálkozások is elkerülték a hálókat, így a kapusoknak nem sok dolguk volt. A második játékrészben sokkal nagyobb lendülettel támadt a Loki, és ennek meg is lett az eredménye, Bárány egy kapu előtti kavarodásból megszerezte a hőn áhított vezetést. Továbbra is a Debrecen uralta a játékot, ám egy ellentámadásból a Kecskemét büntetőhöz jutott, amelyet Szabó magabiztosan értékesített. A hajrában ugyan a hazaiak egykapuztak, a vendégek pedig többször is csak a gólvonalról tudták kivágni a labdát, de hősies védekezésük nem volt hiábavaló.

A 2. forduló: Vasas–Paks 2:2 (Holender 36., Radó 45., illetve Szabó 8., Haraszti 48.), Debrecen–Kecskemét 1:1 (Bárány 67., illetve Szabó 78.), Kisvárda–Mezőkövesd 4:2 (Camaj 6., Melnik 37., Ilievszki 49., Makovski 56., illetve Matheus 45+3. (öngól), Jurina 79.). A Puskás Akadémia–Újpest és a Fehérvár–Honvéd találkozó lapzárta után ért véget. A Zalaegerszeg–Ferencváros mérkőzést elhalasztották.

1. Kisvárda                          2          1          1          0          6:4      4

2. Paks                                 2          1          1          4:2      4

3. Ferencváros                     1          1          0          0          1:0      3

4. Zalaegerszeg                    1          1          0          0          1:0      3

5. Debrecen                          2          0          2          0          3:3      2

6. Vasas                                2          0          2          0          2:2      2

7. Kecskemét                       2          0          2          0          1:1      2

8. Újpest                               1          0          1          0          1:1      1

9. Mezőkövesd                      2          0          1          1          3:5      1

10. Puskás Akadémia           1          0          0          1          0:1      0

11. Honvéd                            1          0          0          1          0:1      0

12. Fehérvár                          1          0          0          1          0:2      0