2024. március 28., csütörtök

Tiodorović: Továbbra is bizonytalan a koronavírus-helyzet

Az országban fennálló koronavírus-helyzet továbbra is bizonytalan, a fertőzöttek száma pedig az elkövetkező héttől tíz napban növekedni fog – jelentette ki Branislav Tiodorović epidemiológus.

Hozzátette, hogy a napi szinten hivatalosan megállapított hatezren felüli fertőzések száma valójában sokkal nagyobb, akár ötszöröse is lehet, mivel nem tesztelnek le minden fertőzöttet.

Elmondta, hogy a legnagyobb veszélyt az enyhe tüneteket mutató emberek jelentik, akik szabadon mozoghatnak, dolgozhatnak, utazhatnak és így terjesztik a vírust.

Hangsúlyozta, hogy az előttünk álló időszakban tovább fog növekedni az új fertőzöttek száma és több lesz, mint idáig és a helyzet stabilizálódásakor is az új esetek száma több ezerre fog rúgni.

Rámutatott a jelen pillanatban lélegeztetőgépre szoruló betegek és az elhalálozottak növekvő számára is.

– Nehéz klinikai kórképpel 90 százalékban a 85 és 95 év közötti idősek rendelkeznek, valamint a krónikus betegek, akiknek kétharmada oltatlan, vagy pedig nem teljesen oltott – magyarázta a szakember.