2024. március 28., csütörtök

Szeretettel jöttek haza

Falunapot tartottak Magyarittabén

A hétvégén háromnapos programmal ünnepelték meg a falunapot a bánáti Magyarittabén. Erre az eseményre sok elszármazott is hazalátogatott szülőfalujába, hiszen a települést elsősorban a legdélebbi Kossuth-szoborról ismerjük. Tavaly óta a felújított Művelődési Otthonban és virágdíszbe öltöztetett központban várták vendégeiket. Magyarittabé fogyatkozó közösség. Ezért fontos minden találkozás az itt élők számára.
– Református közösség vagyunk, nincs templombúcsúnk, ezért 16 évvel ezelőtt úgy határoztunk, hogy legyen egy hétvége, amit az ittabéieknek szentelnénk. Mert sajnos Ittabéről nagyon sokan elszármaztak és ez jó alkalom arra, amikor mindenki az évi szabadságot kihasználva hazajön. Ekkor általában megkétszereződik a lakosok száma falunkban – mondta Kerekes József tanácselnök.
Krizbai Hajnalka Nagybecskereken született, Versecen él, de Magyarittabén nőtt fel.
– Mindaz, amivé lettem, a mai napig Magyarittabének köszönhetem. Mindig szeretettel jövök haza a falunapra – mondta.
Ünnepi istentisztelet volt a református templomban, megkoszorúzták a Kossuth-szobrot, valamint a II. világháborúban elesett harcosok emlékművét. Emellett számos rendezvénnyel várták a vendégeket.
– Szebbé és élhetőbbé szeretnénk tenni kis településünket – mondta Patai Attila, a helyi közösség alelnöke.
Itt volt a magyarországi Békés Város küldöttsége is. A harmadik falutelepítés során ugyanis 1786-ban, 44 békési család költözött Magyarittabére és mondhatni, hogy ők alapították a falut.
– 2006-ban testvérvárosi kapcsolatot alakítottunk ki. Ez oda-vissza jár: a magyarittabéiek is folyamatosan járnak hozzánk a rendezvényeinkre. De ennél még tovább mentünk, mert nem egy-két családot ismerek, akik barátságot kötöttek már néhány évvel ezelőtt és egymást is meglátogatják – nyilatkozott Polgár Zoltán, Békés Város alpolgármestere.
A magyarországi Darnózselit ezúttal a néptáncosok képviselték és ajándékokat is hoztak az ittabéieknek.
– Családi kapcsolatok révén kezdett Magyarittabé és Darnózseli között a barátság kialakulni. Kulturális kapcsolatként indult és remélem ebből testvértelepülési kapcsolat is lesz hamarosan. Az idén volt egy EU-s pályázatunk, amelyen testvértelepüléseket hívtunk meg. Az idénre sikerült meghívnunk a magyarittabéi kultúregyesület néptáncegyüttesét és a két település fiataljai között gyorsan jóbaráti kapcsolat alakult ki – hallottuk Fazekas Zoltántól, Darnózseli nyugalmazott polgármesterétől.
A művelődési műsorban a darnózseliek mellett bemutatkoztak a helybeli Búzavirág néptáncosai. Volt pörköltfőző verseny, íjászati bemutató, kirakodóvásár, számos sport- és zenei rendezvény.