2022. szeptember 28., szerda

Nyomon követhető a tenni akarás

Kultúrműsorral, szentmisével ünnepelt Kanizsamonostor

Szombaton Kanizsamonostoron a Petőfi Sándor Kultúregyesület szervezésében falunapot tartottak. A maroknyi bánáti faluban huszonegyedik alkalommal szerveztek ilyen ünnepséget, melyre a település minden lakosát, valamint a szomszéd települések képviselőit, vezetőit is meghívták. Az ünnepségre Csókáról, Feketetóról, Egyházaskérről, Törökkanizsáról is érkeztek vendégek, akiket Barna Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezetének elnöke mind régi ismerősként köszöntött. Elmondta, hálás azért, hogy a falunapot huszonegyedszer is sikerül megülniük, és habár egyre fogynak, azért mindig bizakodva tekintenek a jövőbe. Szót ejtett arról, hogy a helyi gazdákat is sújtotta az aszály és nem tudja, jövőre lesz-e miből vetniük. Hozzátette, nagyon örülnek annak, hogy az idén a Felszabadulás utcát tört aszfalttal töltötték fel és reméli, hogy további fejlesztések valósulnak majd meg a faluban.
Stana Gyömbér, Csóka község polgármester asszonya úgy fogalmazott, hogy mindig örömmel jön Kanizsamonostorra. Elmondása szerint azt tervezik, hogy jövőre, vagy az utána következő évben aszfaltozzák az Ifjúsági utcát.
Kormányos László tartományi ifjúsági és sporttitkárhelyettes arra mutatott rá, hogy Kanizsamonostor 791 éve küzd a megmaradásáért és itt mindig nyomon követhető a tenni akarás. Előrevetítette, hogy kilátásban van a falu kápolnájának rendbetétele. Konkrétumokkal még nem tudott szolgálni, de igyekeznek mielőbb támogatókat találni. Beszédében arra kérte a kanizsamonostori szülőket, írassák a gyermekeiket a feketetói iskolába, hogy megmaradhasson az ottani oktatási intézmény.
A beszédek mellett egy rövid kultúrműsor is része volt az ünnepségnek, melyen a csókai Pannónia férfikórus előadta a himnuszokat, valamint két szavalat is elhangzott. Mindezek után a résztvevők megkoszorúzták a kultúrkör névadójának, Petőfi Sándornak a mellszobrát. Az ünnepség fénypontja a szentmise volt, amelyet Konc Tibor észak-bánáti esperes celebrált.
Az ünnepségen a felszólalók mellett részt vett még Tóth Zoltán tartományi környezetvédelmi titkárhelyettes, Törtei János, Csóka község tanácsának tagja, Balázs Ferenc, Csóka község polgármesterének tanácsadója, Jovanka Nikolić, a feketetói helyi közösség elnöke, Kobleher Éva, a csókai Művelődési-Oktatási Központ igazgatója, Varga Ákos, az egyházaskéri helyi közösség elnöke.
A kanizsamonostori falunap megünneplését támogatta az MNT, Csóka község önkormányzata, Feketetó és Kanizsamonostor helyi közössége, valamint a csókai Művelődési-Oktatási Központ.