2024. április 18., csütörtök

A hétvégén minden út Oromra vezetett

Színes programok és sörfesztivál az Oromiak Ötödik Világtalálkozóján

Pénteken este hivatalosan is megnyitották az I. Oromi Sörfesztivált, valamint az Oromiak Ötödik Világtalálkozóját. Az oromi helyi közösség és az Orom fejlődéséért Polgárok Egyesülete szervezésében először rendezték meg a sörfesztivált az általános iskola udvarában. Az eseményen bőséges étel- és italkínálattal várták a rendezvényre látogatókat, valamint sörhöz kapcsolódó ügyességi játékokat tartottak, mint a sörpong, korsótartás, sörivó- és kötélhúzóverseny.
Erdélyi Olivér, az oromi helyi közösség elnöke elmondta, az augusztusi hónap a falu fénypontja egész évben, hiszen ilyenkor van a legtöbb fesztivál.
– Büszkén mondhatjuk, hogy ebben az időszakban nincs olyan szabad időpont, amit valamilyen rendezvényre tudnánk kihasználni. Az Oromiak Világtalálkozóját szerettük volna az idén színesebbé tenni és ezért hoztuk létre a sörfesztivált. Sok munka van a szervezésben és a kivitelezésben, de nyugodtan mondhatom, hogy megérte, látva azt, hogy milyen szép számban jelentek meg itt az emberek. Ehhez elengedhetetlen volt, hogy Magyarkanizsa önkormányzata és a helyi és környékbeli cégek és vállalkozók támogassák ötleteinket. Köszönjük nekik a sok segítséget, jövőre ugyanitt találkozunk és megpróbáljuk még színesebbé varázsolni a rendezvényünket – mondta Erdélyi Olivér.
Az eseményt hivatalosan Lackó Róbert, a magyarkanizsai képviselő-testület elnöke nyitotta meg, aki hozzátette, a sörfesztivál egy hagyománynak a kezdete.
– Két olyan rendezvényről beszélünk, amelynek során az ember otthonról hazamegy. Gratulálni szeretnék az oromiaknak, a szervezőknek, és mindenkinek nagyon jó szórakozást kívánok – mondta Lackó Róbert.

Nagy volt az érdeklődés Szabó Ede Vallomások az életemről című könyvbemutatóján

Nagy volt az érdeklődés Szabó Ede Vallomások az életemről című könyvbemutatóján

A megnyitó után a 3+2 együttes vette át a színpadot, őket az Ex Yu bend követte. A fergeteges bulira nemcsak Oromról, hanem Zentáról, Adáról és Szabadkáról is igen sokan érkeztek.
Az Oromiak Ötödik Világtalálkozóját szombaton, augusztus 6-án tartották meg az általános iskola udvarában, a focipályán és a kiserdőben. A világtalálkozó fő célja hogy, az oromiak és az onnan elszármazottak erre az egy napra újra hazalátogassanak, majd beszélgessenek és találkozzanak egymással. Minden korosztály számára izgalmas programokkal készültek a szervezők. 14 órakor főzőverseny vette kezdetét, amelyre 14 csapat nevezett be teljesen szabadon döntve arról, milyen étel elkészítésével mérik össze gasztronómiai tudásukat. A labdarúgás szerelmesei egész délután kispályás focimeccseken szurkolhattak a résztvevő csapatoknak. 16 órakor a nagyszínpadon művelődési műsor, az iskola előcsarnokában pedig könyvbemutatók és helytörténeti kiállítás zajlott. A péntek estével ellentétben a szombati nap teljes mértékben a gyermekekről szólt. Veliki Karlo bűvész előadása és a Kicsi Gesztenye Klub koncertje volt az esemény csúcspontja a gyermekes családok számára.
– Egyszer nagyon régen voltunk a rendezvényen még az unokák előtt. Nálunk minden a gyerekeknek van alárendelve, szerencsésen megtaláltuk a vattacukros bácsit, a különböző gyermekprogramokat és most izgatottan várjuk a koncertet – tette hozzá Sinkó Attila, aki Szabadkáról érkezett unokáival.
A rendezvény az Ősök Hangja és a Longinus Hagyományőrző Egyesület foglalkozásaival, valamint középkori táncok és harcok bemutatójával folytatódott. 19 órától a főzőverseny és a focimeccsek eredményhirdetése következett, végezetül Dj Cinó és Dj Defarx feleltek a legjobb retró slágerekért és a további hangulatért.
– Minden évben részt veszünk a főzőversenyen a barátainkkal, az idén először zúzapörköltet készítünk gombával és füstölt szalonnával. Tizenkét főből áll a csapatunk és ez egy igazán jó kikapcsolódás számunkra – mondta Vučković Manuel, aki csapatával az első helyet szerezte meg a Világtalálkozó főzőversenyén.
A rendkívüli határhelyzet ellenére sokan látogattak vissza szülőfalujukba Magyarországról is. A rendezvény minden évben bizonyíték arra, hogy egy kis közösség mekkora erővel és összetartással bír.