2022. október 1., szombat

Vége a történelemnek?

Általános iskolás koromban – neves magyar történelmi személyek említésénél – egy izgalmas gondolatot vetett fel a tanárnőnk az osztály előtt. Érdekes jelenségnek nevezte, hogy bizonyos értelemben a történelem végéhez érkeztünk, s ma már nem igazán kíván meg a magyar nemzet, sőt a minket körülvevő világ sem akkora személyiségeket, mint például Hunyadi János, Kossuth Lajos vagy Tisza István. Mi, diákok helyeseltünk. Korábban egyébként a jelenkor egyik legismertebb filozófusa, Francis Fukuyama is hasonló dolgokat állított 1992-ben megjelent A történelem vége és az utolsó ember című művében. De térjünk vissza az általános iskolás diskurzushoz! A tanóra idejében s az azt követő évtizedben Európából nézve valóban úgy tűnt, a (világ)történelem végéhez érkeztünk. Jelenleg azonban úgy fest, előre ittunk a medve bőrére...
Néhány héttel ezelőtt a Nemzeti Tehetség Központ Nonprofit Kft. egyik képzésén vettem részt Budapesten, ahol az általunk (hallgatók által) olvasott könyvekről beszélgettünk. Én a brit konzervatív író, Douglas Murray Európa furcsa halála című kötetét említettem. A művet a jelenlevők nem olvasták, s fokozott érdeklődéssel kérdeztek róla. A beszélgetés során megemlítettem, szóba kerül benne a magyar miniszterelnök is, mint a jelenkori migráció pozitív értelemben vett kerékkötője.

– Mennyire durva, hogy a történelem itt zajlik a szemünk előtt. De még hihetetlenebb, hogy mi, magyarok tizenötmilliós nemzetként ennek komoly alakítói vagyunk – reagált rá a tanárunk, mit sem sejtve arról, hogy ezzel megcáfolja Francis Fukuyama és az általános iskolás tanárnőm állítását is. Azt, hogy mi, magyarok alakítói voltunk a Douglas Murray által felvázolt jelenségnek, kár lenne tagadni. Az is kétségtelen, hogy a migrációs válság kezdete óta az egész világ a feje tetejére állt. Itt volt a nyakunkon egy világjárvány, amely még mindig azzal fenyeget, hogy visszatér. Majd kitört a háború Oroszország és Ukrajna között, aminek sokadik lépcsőfokaként most rég nem látott infláció, gazdasági és talán soha nem látott energiaválság lohol a sarkunkban. A legfiatalabb kontinens fehér fejű rétisasa pedig oly módon helyezgeti bábuit a Globus nevű sakktáblán, hogy konfliktusokat generál Kína és Tajvan, Szerbia és Koszovó között. Ma senki sem kérdőjelezi meg, hogy viharfelhők gyülekeznek a világ felett. S ha nem a jelenkor, akkor melyik korszak kívánna meg akkora személyiségeket, mint például Hunyadi, Kossuth vagy Tisza?

Jelen helyzetben Magyarország vezetője az egyetlen a nyugati világban, aki Ferenc pápával karöltve az egyetlen észszerű megoldást szorgalmazza a minket sújtó legtöbb problémára: békét a háborúzó felek között. Ő az egyetlen európai vezető – a lengyelek mellett –, aki országa függetlensége érdekében képes ellenállni az Amerikából terjeszkedő birodalomelvű vágyálmoknak. Túlzás nélkül állíthatjuk, a miniszterelnök Hunyadi Jánosként védi hazánk és Európa judeo-keresztény kultúráját az iszlámtól, Kossuth Lajosként lángra kel Magyarország szabadságáért, és Tisza Istvánhoz hasonlóan ki akar maradni a globális hatalmak konfliktusából. Pio atya, a 20. század egyik legnagyobb szentje Magyarországról az alábbi jövendölést mondta: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre."

S mi okozhatna nagyobb boldogságot a világnak, mint a béke elérése, elősegítése? A történelem a szemünk előtt zajlik, mi, magyarok pedig alakítói vagyunk. A közelmúlt, a jelen és a következő évtized eseményei biztosan szerepelni fognak a magyar és a világtörténelemről szóló könyvekben. Járjunk hát nyitott szemmel! Unokáink, dédunokáink sokat fognak kérdezni tőlünk erről a korról.