2022. szeptember 28., szerda

Holt kutak meséi

Nem kút az már, csak mély gödör. És valóban: a kútnak van értéke, rangja és becsülete, elsősorban és legfőképp pedig vize. Szaktudás kell a kiásásához, nem úgy, mint egy gödörnek; veszélytől sem mentes, amikor tíz méternél is nagyobb mélységben dolgozik a kútásó, fölötte földdel teli nehéz vödör jár, a hatalmas égről meg csupán kis kör néz vissza.

Hiába hajolunk már rá a kútkávára, hogy meglessük a vizet a sötétben, régóta nem csillan ott semmi: kiaszott, kiszáradt, elvesztette lényegét, mély gödörré értéktelenedett. Talán lejjebb kellene ásni, de minek? Úgyis szennyezett, mérgezett; különben is vezetéken érkezik régóta az ivóvíz nagy mélységből, főzésre, mosásra, fürdésre, vécétartályba, locsolásra...

Mellettem némán figyelő szemek merednek a tévére, amikor a riportalany arról beszél, hogy az aszály miatt nincs vizük, máshonnan szállítják hozzájuk; a gyerekeket megfürdetik, majd ők is abban a vízben tisztálkodnak.

Amíg tehát vártak az emberek a vízvezetékes világra, a saját udvarukban-kertjükben ásott kútból húzták a vizet. Itták is a vödörből azonnal a nagyobbacska gyerekek, tökéletes volt, olyan pincehideg vagy kissé még hűsítőbb. Nem vásolta el a fogat, mint a meggy vagy a rétben az artézi kutak vize – azokból is csak itt-ott akad már –, amely még a másiknál is tökéletesebb élvezetet nyújtott fémes ízével; vagy csak az utas volt mindig nagyon szomjas, amikor arra járt. Mert vízszűkében az igazán szomjas ember akár ebédjét-vacsoráját is eladná egy korsó vízért. Lehet, hogy még a mostani klórszagúért is.

Amiatt kerültek hangsúlyozottan nagyobbacska gyerekek szóba, mert a kisebbek közelébe sem mehettek a kútnak, még ha a káva és a tető védte is őket a veszélytől. A jó erővel rendelkező nagyok már húzhattak vizet kellő körültekintéssel, nehogy elszalasszák a csigát, mert az olyan nagyot üthetett, hogy a kezüket törte. Vagy a fejüket. Ennek az esélye megvolt, mert fél kézzel kellett kiemelni a tízkilónyi vizesvödröt, a másikkal a csigát tartani, hogy ne indítsa forgásra a lánc súlya. Ha mégis visszaesett a vödör, a csiga, mint a ventilátor, pörgött; megtörtént, hogy a vödör láncostul odalett. Legalábbis valamennyi időre, amíg vasvillából görbített, kötél végére kötött vasmacskával ki nem pecázták a felnőttek. Ha „elment a hal" – ami gyakran megtörtént –, nem hagyhatták annyiban, újra kellett kezdeni a fenekezést.

Felnőttek távollétében egyéb kockázattal is járhatott a gyerekek számára a kút. Mert bújócskázás alkalmával biztosan senki sem találja meg az ötletes kislányt, ha bemászik a kútba. A káva szögletes, maradnak sarkok, ahova ráállhat, s ha fejére húzza a tetőt, sosem lelnek rá. Percek múltán összeszaladt a kiabálásra az utca népe, hogy gyerek esett a kútba! A nagyon szerencséseknek a hajuk szála sem görbül egy tízméteres zuhanás után a hideg vízbe. Ő közéjük tartozott.

A kút mindenféle igényt kiszolgált, amihez víz kellett. Kivételes alkalmakkor, vasárnapra vagy ünnepre történő ház körüli takarítás idején a kert mellett a járdát, sőt az utcát is föllocsolhattuk estefelé szűrős kannával, megsokszorozva és felröppentve az estike illatát.

Sosem került szóba, hogy esetleg a kutak vize fertőzött is lehet, hihetetlennek tűnt volna, hogy a természet nem tiszta terméket ad. Hiszen Petőfi „pór menyecskéje" még a Tiszából merítette tele korsaját.

Akinek mégsem tetszett a nyáridőben kissé langyosodó otthoni víz, fogta a kannát, és elment a faluszéli artézi kútra, cipelni haza az innivalót, s ha útközben megszomjazott, ivott a kantatőből. Persze már az a mélyre fúrt kút is kifogyott azóta, miként a járáson ásott terebélyes gémes csordakút. Nincs is szükség már rá szerepvesztetten, amikor a csorda régen az istállóba szorult, esetleg nyáj fordulhatna arra, ha ki nem égett volna a fű is a nagy vízhiányban.