2022. október 1., szombat

Múltunk jobb megismerése önbecsülésünket erősíti

Pintér József: ...és megszólaltak a szülőföld néma sebei című kötetének folytatása tavaszra várható

Érdeklődés övezte július 23-án az óbecsei Népkönyvtár péterrévei fiókintézetében Pintér József: ...és megszólaltak a szülőföld néma sebei − Partizánterror Péterrévén 1944−45 című könyvének bemutatóját.

A jelenlévőket először Rab Virág Éva, a fiókkönyvtár munkatársa köszöntötte, az alkalmi műsorban pedig ifj. Csasznyi Imre lépett fel.
Miután ismertette rövid életrajzát és eddigi 44−45-ös partizán-megtorlásokkal foglalkozó kutatói tevékenységét, a péterrévei születésű, a Keskenyúton Alapítvány emlékérmével és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Életfa díjával kitüntetett szerzővel Szabó Attila, a péterrévei Falunkért Ifjúsági Csoport elnöke beszélgetett.

Pintér József és könyve (Fotó: Paraczky László)
Pintér József és könyve (Fotó: Paraczky László)

Mint elhangzott, az 1944 őszén történt szenttamási véres események részleteit feltáró Szennyes diadal és ugyanezen időszak Péterrévén történt megtorlásait rögzítő könyvek után jövő tavaszra egy újabb kiadványra lehet számítani, amelyben helyet kapnak az eddigi művekből terjedelmi és egyéb okokból kimaradt részek: „a 322 azonosított elűzött, kitoloncolt és elmenekült magyar, az elmenekült vagy haláltáborba hurcolt 104 német, a német parancsra elhurcolt 272 zsidó, továbbá az erőszakkal leépített magyar oktatás háború alatti helyreállításának 37 úttörőjének névsora. Akik a magyar művelődési életet a két nagy háború között, hátrányos helyzetükből is lelkesen ápoló és támogató emberek voltak. Kimaradnak még a mártírok és megszökötteknek nevezett menekültek vagyonának elkobzását tanúsító levéltári névjegyzékek, valamint egyéb okiratok és fényképek fénymásolatai is".

Pintér Józseffel, a kötet(ek) jelenleg Röszkén élő szerzőjével a bemutatót és dedikálást követően beszélgettünk.

Péterrévei születésűként mennyire volt nehéz 60 év után újra visszatérni szülőfalujába?

– Hatvan éve már, hogy nem élek Péterrévén. Korai félárva gyermekkorom, majd szülők nélkül töltött fiatalságom emlékét idézi minden látogatásom a faluba. Nagyszüleim 13 gyermeke, 10 unokája, 4 dédunokája és 6 ükunokája közül ma már egy sem él a faluban. Ha nem kerültek fiatalon a temetőbe, a többséget emigrációba kényszerítette a sors. Csak kettő él ma a Bácskában. Nem kötnek tehát szép ifjúkori emlékek a szülőfalumhoz, így nem is vágyakoztam soha vissza, csak a szüleim sírjához jártam évenként, amíg tehettem. Mindezek ellenére maradt bennem valamilyen érzelmi kötődés a szülőfalumhoz. Ezért az egyenes kérdésre Wass Albert-idézettel válaszolnék: „Nem szabad idegenként visszatérnünk oda, ahol valamikor otthon voltunk".

Hogyan történt a kutatás és mikor fogant meg az ötlet, hogy a történelmi igazságot könyv formájában hagyja az utókorra?

– A történelem, de főleg nemzeti történelmünk iránti érdeklődésem még gyermekkori. Hat és kilencéves gyerekként megéltem két határváltoztató impériumváltást. Rettenetes emlékeim a másodikról maradtak, amelyek később, idővel elhomályosodtak az iskolában tanított és lépten-nyomon hangoztatott koholmányok, megtévesztések nyomán. A kegyetlen kínzások és a tömeges kivégzések méreteiről Szenttamáson, csak, mint felnőtt, bírósági hivatalnok alkothattam fogalmat, 1960-tól. Ekkor kezdtem el – kezdetben csupán a saját múltismeretem bővítésére és emlékeztetőként – a tárgyalásokon elhangzott olyan nevek és események jegyzetelését, amelyek nem kerülhettek az eljárás jegyzőkönyvébe, mert vagy fél évszázadon át még említése is tiltott volt a történéseknek. Szenttamási családalapításom és baráti köröm kialakulásával még tágabb rálátásom nyílt a történtekre. A politikától, párttagságtól – a nyomásgyakorlások ellenére – mindig távol tartottam magam. Ezt a távoltartást a ma már történelminek nevezett VMDK elnöke, Ágoston András, és alelnöke, Vékás János látogatása és a VMDK helyi szervezete magalakítására való felkérése után adtam fel. Mint a Közép-bácskai Körzeti Szervezet elnöke és az Intézőbizottság tagja, részese voltam a szerb és a magyar tudományos akadémiákhoz intézett kezdeményezésnek a történések tudományos és hiteles feltárására. Ezt néhai akadémikusunk, dr. Ribár Béla és Vékás János kezdeményezésére és ösztönzésére kezdtem.

Pintér Józseffel Szabó Attila, a péterrévei Falunkért Ifjúsági Csoport elnöke beszélgetett (Fotó: Paraczky László)
Pintér Józseffel Szabó Attila, a péterrévei Falunkért Ifjúsági Csoport elnöke beszélgetett (Fotó: Paraczky László)

Kutatás közben akadtak-e egyéb (pl. adminisztratív) nehézségek, amelyeket nem tudott elkerülni, azaz szembesülni kellett velük?

– Nem tiltották a kutatást, de a regnáló hatalom nem csak, hogy nehezítette, de gyakori volt a cáfolat hangoztatása és a verbális elítélés, olyan indokkal, hogy nem szabad egyenlőségjelet tenni „magyar és német fasiszta gyilkosok népharag általi elveszejtése és az általuk meggyilkolt ártatlan szerb polgárok közé". Az igazság viszont az, hogy a szerb polgárok jelentős része fegyveres ellenállás miatt vált a háború áldozatává, a „fasiszta gyilkosoknak és háborús bűnösöknek" nyilvánított magyarok és németek viszont, ártatlanságukba vetett hittel, szerb szomszédjaik emberségében bízva, semmi ellenállást nem tanúsítva lettek a titóista kommunisták ártatlan áldozatai.

Lehet-e (szabad-e) bármilyen párhuzamot vonni a szenttamási és péterrévei megtorlások, helyszínek, elítéltek, kivégzések és kivégzettek között?

– A Vörös Hadsereg átvonulását követően, főleg szenttamási és turjai, de az óbecsei járás többi helységéből is összegyűlt, a honvédségi és munkaszolgálati behívók elől bujdosó, partizánokká vedlett, kizárólag szerb egyénekből szerveződött és jött létre az ún. Járási Népfelszabadító Bizottság, amely valamilyen irányelvek alapján vonta felelősségre az embereket. Így az egykori járás minden településén szinte azonos módon zajlott a „megtorlás"-nak nevezett, alantas gyilkos zsákmányszerzés. Talán a tömeggyilkosságok igazolására Szenttamáson két, Péterrévén három esetben nyilvános kivégzés is történt. Mindkét községben előbb egy vezetőnek minősülő értelmiségi, majd a háborús bűnökkel vádolt polgári személyek voltak az áldozatok. Szenttamáson a jogászi végzettségű falubíró, megyegyűlési képviselő, Péterrévén a magyar plébános, országgyűlési képviselő először, utánuk nemzetőrség és egyéb vádak alapján polgári személyek voltak a kivégzések áldozatai. Az először kivégzettek temetési helye ismert volt, a második eset áldozatai jeltelen sírokba kerültek mindkét helyen. A harmadik nyilvános kivégzés áldozata Péterrévén egy vasútállomásról érkező szovjet tiszt által, magyar özvegyasszony zaklatásán és rablásán ért szerb fiatalember volt, akit a tiszt kivégeztetett a partizán helyőrséggel és elrendelte a további 360 halálra szánt, begyűjtött magyar kiszabadítását. Mindkét községben fegyverkutatási indokkal kutatták, túrták fel a magyar családok házait, és ami érték megtetszett nekik, azt nem hagyták ott. Ez volt a helyzet szerte a járásban a zsidó sárgacsillagos megalázásához hasonló, magyarok számára kötelező fehérkarszalag-hordási parancs és kényszemunkára hajtása tekintetében is.

A szenttamási megtorlások áldozatai tömegsírjainál várhatólag idén november 2-án megtörténik a már elkészült emlékmű felállítása. Van-e erre hajlandóság és lehetőség a péterrévei magyar közösségnél?

– Szerte a Délvidéken még ma is, mint Péterrévén is, a központban partizán-emlékművek vannak. Szorgalmazni kell ártatlan eleink emlékműveinek felállítását is, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk mindenkit a múltra.

Voltak-e nehézségek a péterrévei kötet nyomtatása esetében?

– Nem merültek fel különösebb nehézségek, mert a szenttamási kötet kiadásáról tudomást szerzett a magyarországi Keskenyúton Alapítvány elnöke, meglátogatott, és amikor megtudta, hogy továbbra sem akarom haszontalan nyugdíjasként tengetni hátralévő életem, és hogy a szenttamási kutatásaim során talált, és lejegyzett péterrévei adatok kibővítésére tovább kutatok Péterrévén egy újabb kötethez, megígérte és be is tartotta e péterrévei kötet kiadását.

A Szennyes diadal című kötet bemutatóját négy községben szervezték meg a Bácskában és Szegeden is a VMDK szegedi tagozatának a szervezésében, az .... és megszólaltak a szülőföld néma sebei címűt eddig két helyen, a Bácskában és szintén Szegeden is bemutatta. Itt, Péterrévén is nagy volt az érdeklődés, a szervezők pótszékeket is beraktak.

– Remélem, sőt hiszem, hogy könyveimmel hozzájárulok népünk múltjának jobb és hitelesebb megismeréséhez és nem utolsósorban önbecsülésünkhöz. Úgy hiszem, erre nagy szüksége van az itt élő sorstársaimnak. Remélem és hiszem, hogy úgy a szülőföldemen, Bácskában, mint Magyarországon akad még település, ahol érdeklődnek könyveim bemutatása iránt, és amennyiben erőm és egészségem ezt lehetővé teszi, szívesen vállalom.