2022. december 9., péntek
KORONAVÍRUS

Az oltás a poszt-Covid ellen is hatásos lehet

Tény, hogy a koronavírussal fertőzöttek száma folyamatosan növekszik, ám a többségnél csak enyhe tünetek alakulnak ki, nyilatkozta az N1 tv műsorában RadePanić aneszteziológus és VericaIlićepidemiológus. A szakértők azzal kapcsolatban is egyetértenek, hogy jelenleg elsősorban a poszt-Covid szindróma merül fel problémaként.

Rade Panić szavai szerint pillanatnyilag elsősorban a Covid-rendelőkre nehezedik nyomás, a kórházakban még elfogadható a helyzet. Mindennek ellenére Panić elfogadhatatlannak tartja, hogy az egészségügyi válságstáb az aktuális járványhullámban egyáltalán nem nyilatkozik meg, szerinte ez zavart kelt a polgárok a járvánnyal, illetve a vírussal kapcsolatos percepciójának a tekintetében.

Verica Ilić saját, nemrégiben szerzett tapasztalatairól számolt be. Elmondása szerint a koronavírussal való fertőzés akut fázisát követően sem szűnő fáradékonysággal a legnehezebb megbirkóznia. Az aktuális kutatási eredmények értelmében a koronavírus-fertőzésen átesettek 20 százalékánál jelentkezik a poszt-Covid-szindróma, azzal, hogy az érintettek 76 százalékánál a fertőzés ideje alatt nem alakultak ki súlyos tünetek, emelte ki Ilić. Mint hozzátette, volt olyan kutatás, amelyik eredménye arra utal, hogy a korábban fertőzött, enyhe tünetekről beszámoló személyeknek a vérében hetekkel, illetve hónapokkal később is megtalálhatók a vírus részecskéi, ez pedig rendkívül káros az immunrendszer, illetve a szervezet egészének a vonatkozásában. A szakértő annak ellenére is javasolja a védőoltással való immunizációt, hogy a jelenleg terjedő vírusvariánsok meglehetősen ellenállóak az így szerzett immunitással szemben, mivel a kutatások azt bizonyítják, hogy továbbra is megakadályozzák a súlyos tünetek kialakulását. Ilić szerint az aktuális járványhullám feltehetőleg elhúzódik, illetve tovább rosszabbodik, mindenekelőtt azt követőn, hogy véget ér a nyári szabadságok időszaka, a diákok pedig visszatérnek az iskolapadokba.

Az N1 tv műsorában Snežana Kalabić, a belgrádi Savski Venac Egészségház Covid-rendelőjének az orvosa ugyancsak a védőoltással való immunizáció fontosságát hangsúlyozta, szavai szerint a tapasztalat azt mutatja, hogy ha az oltott személy fertőződik is a vírussal, az esetek többségében a betegség enyhe, valamint gyors lefolyású lesz, de a poszt-Covid leggyakoribb tünetei is enyhébb formában jelentkeznek. Az aktuális járványhullám, a korábbiakhoz hasonlóan, elsősorban az idősebb és a társult megbetegedésben szenvedők számára veszélyes, hangsúlyozta Kalabić, aki szerint nem kellene megvárni, hogy Szerbiába is megérkezzenek az omikronspecifikus-védőoltások, hanem már most fel lehet venni a rendelkezésre állók valamelyikét.