2024. április 18., csütörtök

Az ajtók egyre zártabbak

Kiállítás a zentai művésztelep hallgatóinak munkáiból

Szerda este rendhagyó videóinstalláció és performance kíséretében nyílt meg a X. zentai Művészet és Műemlékvédelem Művésztelepen készült alkotásokból összeállított Ajtók című kiállítás. A tíznapos művésztelepen idén 15 művészeti karon tanuló hallgató vett részt, akik az Ajtók témára készítették el azokat az alkotásaikat, amelyeket most a városháza oszlopcsarnokában tettek közszemlére.

A megnyitó közönségét elsőként Gondi Martina, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója, majd pedig dr. habil. Raffay Endre, a művésztelep vezetője köszöntötte, utóbbi eléggé sajátos módon, ugyanis a művésztelepet bemutató, rendkívül találó performance-szal gazdagította beszédét, a műemlékvédelem, illetve a közösség által elhanyagolt, nem egy esetben életveszélyes állapotban lévő műemlékek áldatlan helyzetét taglalva. Talán a művészet eltömegesedésére, konzumtermékké való lealjasítására igyekezett felhívni a figyelmet azzal, hogy Raffaello csokigolyókat dobált szerteszét a közönségnek, illetve egy Picasso márkájú toalettpapír-rolniról gurította le a papírt a városháza előcsarnokának kövezetén. A megnyitó folytatásában a jelenlévők a művésztelep vezetője által készített és stílusosan a városháza oszlopcsarnokának bejárati kapujára vetített videófilmet nézhették meg, amely nemcsak a műemlékvédelem, hanem a sok más közösségi kezdeményezés előtt bezáródó kapukat szimbolizálta a maga módján, ezt követően pedig Danyi Zoltán kortárs zentai irodalmár nyitotta meg a művésztelep idei kiállítását.