2024. április 20., szombat

Ciripelnek a kis tamburások

Javában zajlik a XII. Tücsök Népművészeti Tábor Péterrévén

Tizenkettedik alkalommal tartanak a héten Tücsök Népművészeti Tábort Péterrévén, a helyi Csasznyi család portáján. A Dr. Kiss Imre Művelődési Kör hagyományápoló csoportja által szervezett foglalkozásokon az idén mintegy hatvan gyermek vesz részt. A helybéliek mellett érkeztek táborozók Temerinből, Bácsföldvárról, Óbecséről, Moholról, Adáról, Kispiacról, emellett Magyarországról és Bécsből is.

– Másodszor veszek részt a Tücsöktáborban. Amellett, hogy sokat tamburázunk, ez egy nagyon jó lehetőség az ismerkedésre és a barátkozásra is. Apukámtól örököltem a zene és a hangszer iráni szeretetemet, három éve tamburázok, és tagja vagyok a helyi Kistücsök zenekarnak. Vajdaság-szerte szoktunk járni muzsikálni – mondta a péterrévei Párducz Fanni.

– Én is másodszor veszek részt a táborban, tavaly voltam először. Nem tudtam tamburázni, de most már tagja vagyok a helyi Ciripelő zenekarnak. Az oktatóktól sokat tanulunk, naponta sokat próbálunk – mondta a szintén helyi Bovánovics Dávid.

– Szeretem a Tücsöktábort, nem először veszek részt rajta. Megtanulunk tamburázni, de sokat szórakozunk. Három hónappal ezelőtt kezdtem el a hangszeren játszani, én is tagja vagyok a Ciripelő zenekarnak – mondta a péterrévei Ricz Zsombor.

A táborban négy korcsoportban tanítják zenélni a gyerekeket. A hangszeres csoportokat ifj. Csasznyi Imre, Csonka Balázs és Vastag László vezeti, az énekesekkel Szabó B. Anett foglalkozik.

– Amióta elindult a Tücsöktábor, generációk nőttek fel, vannak, akik a táborban kezdtek el tamburázni, és most már oktatóként járnak vissza. Vastag László, aki nekünk még mindig csak Vastag Lacika, az idén például már segítőként vesz részt a táborban, egyébként a péterrévei Pengetős bandában játszik. Nagyon sok gyerek van az idei rendezvényünkön, könnyű velük foglalkozni, hiszen szeretik, amit csinálnak, sokan otthonról hozzák a tamburamuzsika iránti szeretetüket. Vannak olyanok is, akik csak az esti foglalkozásokra jönnek. Bármennyire is szórakoznak, azért itt komoly munka folyik, megpróbáljuk őket minél játékosabban oktatni. 9 és 12 között, valamint 15 és 17 óra között zajlanak a próbák, 12 és 15 óra között pedig kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek. 18 órai kezdettel közös éneklés zajlik közösen az oktatókkal, ahol helyi népdalokat tanulunk. 19 órakor mindig egy kis programmal kedveskedünk nekik. Első nap például a tábor zenekara, vagyis az oktatók játszottak, emellett a péterrévei Tisza Tamburazenekar tart lemezbemutató koncertet a táborban, a helyi Falunkért Ifjúsági Csoport tagjai is ellátogatnak majd hozzánk, akik játékos foglalkozásokkal készülnek. Péterrévén egyébként egész évben folyamatos A tamburaoktatás, a helyi zenekarokat Bolyos Miklós vezeti – közölte ifj. Csasznyi Imre, a péterrévei Tücsök Népművészeti Tábor művészeti vezetője.

Kreatív- és kézműves foglalkozásokon is részt vehetnek a gyerekek (Kancsár Izabella felvétele)

Kreatív- és kézműves foglalkozásokon is részt vehetnek a gyerekek (Kancsár Izabella felvétele)

Csasznyi Magdolna, a péterrévei Dr. Kiss Imre Művelődési Kör hagyományápoló csoportjának a vezetője elmondta, hogy Péterrévén hagyománya van a tamburamuzsikának, a tábor elsődleges célja pedig a tamburamuzsika népszerűsítése a fiatalok körében.

– Az idei táborunkban tambura- és népi ének oktatás folyik. A gyerekek szabadidőben kreatív- és kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, ahol gyöngyfűzést, szövést és hímzést is tanulhatnak – tette hozzá Csasznyi Magdolna.

A XII. Tücsök Népművészeti Tábor pénteken 19 órakor gálaműsorral ér véget. A rendezvény a Magyar Nemzeti Tanács, Óbecse község önkormányzata, a péterrévei helyi közösség, valamint A helyi polgárok támogatásának köszönhetően valósul meg.