2024. március 29., péntek

Ötöt vágott a Fehérvár

A Fehérvár kiütéses, 5:0 arányú győzelmet aratott hazai pályán a moldovai Petrocub felett a Konferencia Liga selejtezője 3. fordulójának első mérkőzésén. Az első negyedóra még kiegyenlített játékot hozott, sőt a vendégek Ambros révén kapufát is rúgtak, de ez csak felpaprikázta a magyarokat, és két perccel később ifj. Dárdai Pál révén meg is szerezték a vezetést. A szünetig a Vidi háromgólosra növelte előnyét, és a fordulást követően sem vett vissza a lendületből, a Petrocub pedig elvétve jutott el a hazai kapuig, veszélyes helyzete sem volt. Végül Budu Zivzivadze büntetőjével sikerült több mint megnyugtató előnyt szerezni a visszavágóra.

Hangya Szilveszter (jobbról) és Ioan-Calin Revenco férfias csatája a fehérvári meccsen (Fotó: MTI)

Hangya Szilveszter (jobbról) és Ioan-Calin Revenco férfias csatája a fehérvári meccsen (Fotó: MTI)

A Kisvárda ezzel ellentétben súlyos vereséget szenvedett Norvégiában. A Molde 3:0-ra győzött, mert az NB I. ezüstérmese megilletődötten kezdett, és később hiába stabilizálta a játékát, a 63. percben egy lesgyanús szituációból gólt kapott. A folytatásban a Kisvárda igyekezett bátrabban támadni, ám nem tudott helyzeteket kialakítani, viszont a védelme fellazult, amit a hazaiak a hajrá elején két percen belül kétszer is kihasználtak, így komoly előnnyel várhatják a jövő heti magyarországi visszavágót.

Ennél is rosszabbul járt a belgrádi Čukarički, amely otthon kapott hármat, ami csak azért bocsánatos bűn, mert az ellenfél a holland mezőny egyik legjobbja, a Twente volt…

Konferencia Liga, selejtező, 3. forduló, első mérkőzések, érdekesebb eredmények: Čukarički–Twente (holland) 1:3, Lugano–Hapoel (BS) 0:2 (0:1), Sepsi–Djurgardens 1:3, Brøndby–Basel (svájci) 1:0, Vikingur–Lech Poznań 1:0, Dundee United–Alkmaar 1:0, Hajduk–Vitória 3:1, Fehérvár–Petrocub 5:0 (Dárdai (20.), Kodro (23., 11-esből), Stopira (35.), Petrjak (66.) és Zivzivadze (88., 11-esből)), Molde–Kisvárda 3:0, CSZKA (Sz)–St. Patrick’s 0:1, Lilleström–Antwerp 1:3, Makkabi (TA)– Arisz 2:0, Neftci–Rapid 2:1, Slavia (P)–Panathinaikosz 2:0, Sahtyor (Sz)–Kolozsvár 0:0.